Kampány indul a vezetés közbeni mobilozás visszaszorításáért

Kampányt indít a vezetés közbeni mobilhasználat visszaszorításáért az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.

Szombat Tamás, az Aegon vezérigazgató-helyettese azt mondta, online kutatásukban a megkérdezettek negyven százaléka válaszolta, hogy rendszeresen használ mobilt vezetés közben. Tízből nyolcan pedig ismernek olyan sofőrt, aki a volánnál ülve is rendszeresen használja – kézben tartva – a telefonját. A jelenség a megkérdezett nők harmadára, a férfiak felére jellemző, és a városiak között gyakoribb, mint a kistelepülésen élők körében – közölte. Hangsúlyozta, a megkérdezettek 93 százalék tisztában van a vezetés közbeni mobilozás veszélyeivel. A felmérés szerint az üzenetküldés és a közösségimédia-használat főleg a 19-39 éves korosztályra, a vezetés közbeni e-mailezés pedig a 30-39 évesekre jellemző. A kampányban a veszélyekre humoristák által készített rövid videókkal hívják fel a figyelmet. Emellett körútra indulnak egy virtuálisvalóság-játékkal, amelyben városi vezetés közben figyelni kell a mobilra érkező értesítésekre is. A játék célja, hogy bemutassa, mennyiféle veszélyt képtelen elhárítani az ember, ha vezetés közben a telefonját nyomogatja – mondta Szombat. Óberling József, az OBB ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, hogy a telefon megkönnyíti az életet, de vezetés közben nem a barátunk, mert ha nem figyelünk, az életünkre törhet. A mobilozó vezető nemcsak a saját életét, hanem a környezetében élőkét is veszélyezteti – hangsúlyozta. Az ügyvezető elnöke szerint, a telefonhasználat miatt okozott balesetek számát nem lehet meghatározni, mert akkor sem lehet rábizonyítani a vezetőkre, ha egyértelmű, hogy a baleset bekövetkeztekor mással foglalkoztak.

Városban három-öt másodperc alatt ötven-hetven, autópályán akár kétszáz métert is megtesz az autó, azaz egy üzenet elolvasása ennyi vakvezetést jelent.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

MaTech2 2019: Fazekas, Fazekas, Révay

sze ápr 24 , 2019
ShareTweetPinShareA Klebelsberg Központ második alkalommal rendezte meg a Magyarországon működő középiskolák kreatív-digitális matematika versenyét, melynek szakmai együttműködő partnere idén is a Dunaújvárosi Egyetem volt. A 10-11-ik évfolyamos tanulók számára kiírt, háromfordulós megmérettetésen több, mint négyszáz csapat indult, akik közül a második forduló után egy tucat csapat jutott a döntőbe. A […]

És még ez is...