mínuszos.hu

Kamionnyi mobilt raboltak el, lebuktak

ZX-81

 

Közel egymilliárd forint értékű szállítmánnyal loptak el egy kamiont péntek délután Vecsés külterületén, de az elkövetők csak néhány óráig örülhettek zsákmányuknak, mert a rendőrök elfogták őket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata. A közlemény szerint egy magát rendőrnek kiadó ember Vecsés külterületén megállított egy mobiltelefonokat szállító kamiont, majd társaival a két kamionsofőrt feltehetően fegyverrel megfenyegette és a járművet ellopta. Az elkövetők a két gépkocsivezetőt Ócsa erdős részére vitték, s ott hagyták megkötözve. A sofőrök nem sérültek meg. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a vecsési és üllői polgárőrség munkatársainak segítségével Budapesten, a XVIII. kerületben bukkantak rá a kamionra. Az elkövetők a kamion szállítmányát – több raklap mobiltelefont – akkorra már átpakolták. A nyomozók elfogták K. Pál 30 éves, K. Péter 27 éves vecsési, M. Henrik 32 éves szegedi és P. István 46 éves budapesti lakost, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók. A helyszínen megtalálták az ellopott, 900 millió forint értékű szállítmányt is — számolt be az MTI.

Exit mobile version