mínuszos.hu

Kádár: csapataink harcban állnak

biztonság

Az elmúlt időszakban megnövekedett a magyar kiberkörnyezetet, köztük a kormányzati rendszereket is célzó különböző forrásokból indított kibertámadások száma és súlyossága – mondta Kádár Andrea Beatrix helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője, hétfőn egy budapesti konferencián. Előadásában hangsúlyozta, hogy az utóbbi 10-15 évben a biztonság fogalma „kiszélesedett”, új kihívások jelentek meg, s a régóta ismert fenyegetések, köztük a terrorizmus is jelentősen megváltozott. Egyre több új terrorcsoportról hallani, taktikáik, módszereik, az általuk használt eszközök, s az egyes csoportok közötti kapcsolattartás is megváltozott. A helyettes államtitkár szerint Magyarországot is egyre több és egyre súlyosabb kibertámadások érikAz eseményen felszólalt Nahalkó József, a Terrorelhárítási Központ (TEK) nemzetközi főosztályának vezetője is, aki hangsúlyozta, hogy az elmúlt időben több új, szétszórtan létező, jól informált kis terrorsejt jött létre. Ezek erő internetes kapcsolattartása miatt, már nem egy-egy ország, hanem inkább régiós szintű, vagy általános terrorfenyegetettségről lehet beszélni. Ez az általános terrorfenyegetettség pedig Magyarországon is ugyanolyan magas, mint az Európai Unió más országában. Sőt, az új terrorsejtek azokat a gyenge célpontokat keresik, amelyek nem kiemelt mértékű, vagy kevésbé látható intézkedéseket tesznek a terrorizmus ellen – mondta a TEK főosztályvezetője.

Exit mobile version