Jövőre már könnyebben e-lintézhetők az építési ügyek

 

2013 januárjától egyszerűsödik az építési engedélyezés rendszere – mondta az építésügyi e-ügyintézés részleteiről és fejlesztéséről tartott belügyminisztériumi szakmai tájékoztatón hétfőn Magyar Mária, a tárca építésügyi főosztályvezetője. Több engedélyt, például a bontási és építési, vagy a fennmaradási és továbbépítési, illetve a fennmaradási és használatbavételi engedélyt egyszerre is lehet majd kérni – tette hozzá. A főosztályvezető hangsúlyozta: az építési engedélyeztetési eljárást ugyan nem lehet tovább rövidíteni, de ez az új konstrukcióval, vagyis a kérelem megfelelő előkészítésével gyorsítható. Az építészeti-műszaki dokumentációt mindig elektronikusan kell benyújtani, még a kérelem beadása előtt. A kérelmeket ugyan nem kötelező elektronikusan benyújtani, de az ügyintézés mindig elektronikus úton történik. Az elektronikus ügyintézés igénybevétele kötelező, és az ingyenes – függetlenül attól, hogy kérelmet milyen formában nyújtják be. Hiánypótlást öt napon belül kérhet a hatóság, erre 15 napja van az építtetőnek. A kérelemről hozott döntés is elektronikus úton jelenik meg, és hitelesnek számít. Az építtető a döntést kinyomtathatja, de hiteles másolatot is kérhet róla. A végleges szabályokról vélhetően október elején dönt a kormány, így október második felében részletes oktatás indul a szakma szereplőinek – tette hozzá Magyar.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Ericsson menedzseli a HBO Nordic playout szolgáltatásait

csü szept 20 , 2012
ShareTweetPinShare  Az Ericsson öt évre szóló szerződést írt alá az Urho Digital Services Oy (UDS) vállalattal a HBO Nordic TV-tartalmának playout és médiaszolgáltatásainak menedzselésére. A HBO Nordic, mely a Time Warner HBO és a Persifal International vegyesvállalatként alakult a közelmúltban, Svédországba, Norvégiába, Finnországba és Dániába juttatja el a HBO adását. […]
ZX-81

És még ez is...