mínuszos.hu

Jövőre csökkennek az üres adathordozói díjak

Január elsejétől 5-12 százalékkal csökkennek egyes üres adathordozók, például a pendrive, a memóriakártya, a mobiltelefon vagy a tablet árába beépített jogdíjak – közölte az Artisjus az MTI-vel. A közlemény szerint az igazságügyi miniszter a napokban jóváhagyta az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2015-ös szerzői jogdíjtervezetét. 2014-ben harminc százalékkal csökkent a mobiltelefonok és húsz százalékkal a digitális televíziózásnál műsorrögzítésre használt eszközök (set-top-box) jogdíja. Árnyalja a képet, hogy idén a díjfizetési kötelezettséget kiterjesztették a táblagépekre is.

Az üres hordozó díjat a kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába építik be, amely a szabad magánmásolásokat, azaz a művészek kiesett bevételét hivatott kompenzálni. Az utóbbi években a mobiltelefonok és a digitális televíziózásban használt, műsorrögzítésre alkalmas dekóderek mellett a táblagépek elterjedése volt a jellemző. A közlemény szerint 2013-ban a magyar táblagép-használók 93 százaléka rendszeresen végzett olyan tevékenységet, amely szerzői jog által védett alkotás tartós másolásával, tárolásával jár.

Exit mobile version