Jövőlátó programot fejlesztett a Xerox

XeroxVilágújdonságnak számító fejlesztést mutatott be a Binghamton Egyetem és a Xerox. A felsőoktatási intézmény két diákja és a Xerox Palo Alto-i Kutatási Központjának kutatója olyan számítógépes algoritmust dolgoztak ki, amely a közösségi média felületeinek vizsgálata alapján képes következtetni az emberek cselekedeteire jóval azok bekövetkezte előtt. Az algoritmus megalkotásához félmilliárd Twitter üzenetet használtak fel. Vizsgálták a poszt szövegét, a posztolás helyszínét, és az egymásután következő posztok rendszerét, vagyis hogy a bejelentkezések hol, hogyan, milyen témában születtek. A kontextus alapú algoritmus ezekből az információkból merítve meghatározta egy – egy egyén „mozgását”, aktivitásának rendszerességét, jellegét. Ezeknek köszönhetően sikerült olyan módszertant felállítani, ami háromórás időtávon belül kilencven százalékos biztonsággal megjósolja, hogy az ember mit fog csinálni adott helyzetben.

A szakértők hangsúlyozták, hogy az algoritmus által generált, jövőre mutató információk tovább pontosíthatóak, ha több forrást (például: telefonálási szokások, bankkártya műveletek)is használnak a számítások elvégzéséhez. Az adatok ilyen jellegű elemzésének rengeteg előnye van. Többek közt a különböző közlekedési anomáliák is kezelhetővé válnak a megoldással, mivel a forgalomirányítók a torlódásokat elkerülő alternatív utakat felkínálása helyett már a dugók kialakulását is meg tudják akadályozni. Mivel egy probléma kialakulásához vezető folyamat térképezhető fel, ezért a különböző szolgáltatók számára lehetséges egy hiba lehetőségének felismerése még a valós probléma felmerülése előtt. Ennek alapján az sem elképzelhetetlen, hogy üzleti partnerünk, akinek telefonálni akarunk, már a hívásunk előtt ismeri szándékunkat. A titok nyitja az eddig strukturálatlanul beömlő információk, üzenetek egységesítésében rejlik. A telefonos-és online platformokon keresztül érkező adatokat az algoritmus bekapcsolásával azonnal szűrni, analizálni lehet és azok alapján rögtön előkészíthető a válaszreakció.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Királyság! Nagyon készül karácsonyra a Telenor

pén nov 14 , 2014
A Telenor az ünnepekre megduplázott Hipernet csomagokkal, számos prémium okostelefon-ajánlattal, valamint az iPhone 6-tal készül. Az ünnepi ajánlat része, hogy az új hang alapú tarifák mellé választott adatcsomagot a számlás előfizetések esetén hat hónapig megduplázza a Telenor. Így például a két gagabájtot tartalmazó előfizetéssel fél éven át 4 GB Hipernet […]
karácsony ünnepe

És még ez is...