Jóvátételt fizet a Fizetési Pont kártyaterminálos cég

Fizetési PontMegtévesztette üzletfeleit a bankkártya-terminálok üzemeltetésével foglalkozó Fizetési Pont Kft., ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénzbeli kompenzálására kötelezte a céget.

A hatóság közleménye szerint a nemzeti versenyhatóság lezárta a vizsgálatát, amelyet a bankkártya-terminálok telepítésével és üzemben tartásával foglalkozó társaság üzleti kampányainak ügyében folytatott. Az eljárás feltárta, hogy a cég több szempontból is tisztességtelenül befolyásolta ügyfeleinek üzleti döntéseit. A vállalkozás elhallgatta kampányaiban a kereskedők elől, hogy a bankkártyák elfogadásához nem elegendő számukra a terminálok telepítése, hanem hosszú távú, három-öt éves számlavezetési és pénzforgalmi szerződés szükséges a vállalkozáscsoport egy másik cégével, a két szolgáltatás pedig kizárólag együtt vehető igénybe.

A cég emellett megtévesztő módon népszerűsítette kedvezményesként, akciósként az ajánlatának egyes elemeit, így különösen a kártyaterminálok telepítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó díjakat, valamint a kereskedői jutalékot és annak mértékét. A GVH Versenytanácsa súlyosító tényezőként értékelte többek között, hogy a jogsértés az üzletfelek alacsonyabb tudatosságú, mikro- és kisvállalkozásokból álló csoportjára irányult, és hosszú időre fejtette ki hatását. A versenyhatóság figyelembe vette ugyanakkor azt is, hogy a cég részben önként korrigálta a megtévesztő gyakorlatot – tájékoztatott a GVH.

A hatóság a jogsértés kompenzálására elfogadta – és egyúttal kötelezettségként előírta – a Fizetési Pont Kft. által vállalt jóvátételi intézkedéseket. Ezek alapján nyolcezer forintos, szabadon felhasználható jóváírást kap minden olyan kereskedő, aki a négy jogsértő kampány ideje alatt 2020-2021-ben szerződött a vállalkozással, és még mindig a cég ügyfele – közölte a GVH.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Emberközpontú és etikus mesterséges intelligencia-rendszereket álmodik az EP

pén máj 12 , 2023
ShareTweetPinShareAz Európai Parlament (EP) szakbizottságai elfogadták a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására vonatkozó első uniós szabályozás megalkotását célzó tárgyalási álláspontjukat, amelyben az emberközpontú és etikus európai fejlesztések biztosítására új átláthatósági és kockázatkezelési kötelezettségeket írnának elő. A 84 szavazattal, hét ellenszavazat és 12 tartózkodás mellett elfogadott szöveg szerint az EP Belső Piaci […]
Europai Parlament

És még ez is...