Jön az IKT Exportakadémia 2.

Novemberben és decemberben ismét – immár második alkalommal – megszervezi a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) az infokommunikációs vállalkozások igényeihez igazodó infokommunikációs exportakadémiát. A kereskedőház tájékoztatása szerint a kétszer kétnapos tréning fókuszában a nemzetközi marketing, a kormány által tavaly elfogadott digitális exportfejlesztési stratégia lehetőségei, a kockázati tőkebevonás, illetve a külpiaci humán erőforrás menedzsment témái állnak. Az ágazatspacifikus képzési program folytatását a jelentős piaci igényekkel és az ágazat által elért nemzetgazdasági eredményekkel indokolják.

A tréningen elismert trénerek, sikeres exportőrök, állami és szakmai szervezetek képviselői tartanak előadásokat, amelyek keretében a résztvevők átfogó tájékoztatást kapnak piackutatásról, forrásbevonási és pályázati lehetőségekről, marketingeszközök hatékony felhasználásáról, a sikeres külpiaci és üzleti stratégia kialakításáról. A közlemény szerint a tréning épít az MNKH Exportakadémia tréningsorozatának eredményeire, amelyet eddig több, mint háromszáz cégvezető végzett el. Az előadásokat követően az MNKH lehetőséget biztosít a személyes mentorálásra az iparági és külpiaci szakértőkkel, a képzés végeztével a résztvevő vállalkozók cégre szabott külpiacra lépési-, üzleti-, és marketing stratégiát készíthetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Börtön egy Twitter-bejegyzés miatt

vas nov 26 , 2017
ShareTweetPinShareBörtönbüntetésre ítélte kedden egy isztambuli bíróság Oguz Güvent, a Cumhuriyet török kormánykritikus napilap internetes oldalának igazgatóját egy Twitter-bejegyzés, valamint a kurd szakadárok legitimálása miatt – jelentette a Dogan török hírügynökség. A három év és egy hónapos szabadságvesztés két részből tevődik össze: Güvent a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózat […]
Twitter

És még ez is...