Az Intellisense Zrt. által kifejlesztett természettudományos oktatási szoftver (LabCam by WebCam Laboratory) évi 10 millió dolláros bevételt hoz a cégnek, miután az Intel ezzel a programmal látja el az iskolai oktató Classmate PC családját – mondta Szigetlaki Zsolt, az egyik tulajdonos kedden sajtótájékoztatón Budapesten. A termék fejlesztésébe 200 millió forinttal szállt be a Futureal csoport kockázati tőke cége, a Finext Zrt., amely egyúttal kisebbségi tulajdonossá vált, és 3-5 év után nyereséggel tud kiszállni a befektetésből – erről Halász Iván, a cég vezérigazgatója beszélt a tájékoztatón. A szoftver lényege, hogy egy 3 ezer forintos webkamerával olyan kísérletek végezhetők el, amelyeket eddig csak jóval drágább eszközökkel lehetett megtenni. Például a fizikai testek mozgása digitalizálható, és a sejtek is láthatók a képernyőn. Az Intel eddig hatmillió oktató pc-t adott el, az eladások növekednek, így a szoftver hamarosan több 10 millió diákhoz jut el. Az Intel darabonkénti licenc díjat fizet az Intellisensenek. Az egyedileg megvásárolt program ára 40 dollár (10 ezer forint) jelenleg – írja az MTI.
Next Post
Áprilisra lefedi Magyarországot a Vodafone
ked febr 14 , 2012
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan lezárul a Vodafone nagyszabású hálózatmodernizációs projektje. Már most a lakosság 70 százaléka számára elérhető a 21 és 42 Mbit/sec sebességű vadonatúj 3G mobilinternet hálózatunk – jelentette be Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke a vállalat mai sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: áprilisra a 70 százalék 99-re fog nőni. […]

És még ez is...
-
2023. június 11.
Rengeteg gond van a mobiltelefonra ingyenesen letölthető játékokkal
-
2014. november 1.
Ismét kiosztják az alkalmazásfejlesztés magyar Oscar-díját
-
2022. március 19.
Oracle: a cél, hogy leegyszerűsítsük az adatkezelést
-
2014. január 31.
Syslog-ng már Windows-on is
-
2016. november 22.
Mobil applikációval is elérhető az online gépjárműadat-lekérdezés
-
2014. december 3.
Microsoft Office 365 újdonságok I.