John McAfee feltörné az Apple titkosítását


John McAfee, a róla elnevezett számítógépes vírusirtó program megalkotója felajánlotta: feltöri annak az Apple okostelefonnak a kódját, amely az elmúlt év végén a kaliforniai San Bernardinóban megölt terroristáé volt. McAfee egy, a Business Insider című orgánumban közzétett cikkben terjesztette elő az ajánlatot a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI). Néhány napja egy szövetségi bíró Los Angelesben arra kötelezte az Apple-t – az okostelefon gyártóját -, hogy oldja fel a San Bernardino-i terorrmerénylet egyik elkövetője okostelefonjának titkos kódját, s tegye hozzáférhetővé a telefonon lévő adatokat az FBI számára. Ám Tim Cook, az Apple vezérigazgatója – adatvédelemre és a cég klienseinek biztonságára hivatkozva – megtagadta a bírói döntés végrehajtását.

McAfee bejelentette: ő és csapata, amelyet a világ legjobb szakembereiből álló csapatnak nevezett, készen áll arra, hogy feltörje a kódot, „ellenszolgálatás nélkül”. Cikkében azt ígéri, hogy három hét alatt megoldják a problémát. A megoldás módjáról azonban nem közölt semmit. Washingtonban egyébként, a The Wall Street Journal információi szerint, már azon dolgoznak a Kongresszusban, hogy törvényekkel is szabályozzák, hogy az informatikai cégeknek milyen esetekben legyen kötelező hozzáférést biztosítaniuk az illetékes hatóságok számára a termékeikhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tesco Mobile vég: éljünk a jogainkkal!

hét febr 29 , 2016
ShareTweetPinShareA Tesco Mobile 2016. április 16-tól megszünteti a szolgáltatás nyújtását, ettől kezdve a Vodafone Magyarország Zrt. veszi át az előfizetőket. A szolgáltatóváltás automatikus, csak egyes szolgáltatások frissítésére van szükség a Vodafone-hoz átkerülő Tesco Mobile ügyfeleknek – derül ki a kereskedelmi lánc honlapján közzétett tájékoztatóból. A leírás szerint a váltás április […]

És még ez is...