mínuszos.hu

Jeff Bezos egymilliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni harcra

Jeff Bezos AmazonEgymilliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni harcra, fajmegőrzési programokra Jeff Bezos, az Amazon alapítója.

Bezos elmondta, hogy akkor ébredt tudatára annak, milyen törékeny a Föld, amikor júliusban a világűrben járt űrvállalata űrhajóján és visszanézett a bolygóra. A felajánlott összeget az amerikai üzletember által tavaly létrehozott tízmilliárd dolláros Bezos Earth Fund biztosítja olyan biológiailag sokszínű, de veszélyeztetett térségek számára, mint a Kongó folyó medencéje, az Andok és a Csendes-óceán. Segíteni fogja továbbá finanszírozni azt a minap bejelentetett programot, amelynek célja, hogy a világ óceánjainak és szárazföldi területeinek harminc százaléka az évtized végére védett terület legyen. Bezos elmondta, hogy adománya segíteni fogja kiterjeszteni, kezelni és megfigyelni a védett területeket, miközben az őslakosokat és a helyi közösségeket a biológiai sokszínűség védelmére irányuló erőfeszítések középpontjába helyezi. Bezos közölte, hogy bejelentése az első része alapja háromrészes természetvédelmi stratégiájának, amely az ökoszisztémák helyreállítását és a élelmiszerrendszer átalakítását is szolgálni fogja. Felajánlásához nyolc további magánalapítvány csatlakozott, köztük Michael Bloomberg alapítványa vagy az esőerdők védelméért küzdő Rainforest Trust, adományaik összege elérte az ötmilliárd dollárt, amelyet a következő tíz évben fordítanak környezetvédelemre.

Exit mobile version