Jászai (is) a saját lábára állt

Jászai Gellért, a 4iG többségi tulajdonosa a Figyelőnek nyilatkozva elmondta, Mészáros Lőrinc tavaly arra kérte, hogy ezt a tőzsdei társaságot és ezzel együtt az új iparágat is irányítsa az akkor meglévő feladatai mellett. Azonban az év végére tudatosodott benne, hogy ezt a területet és tőzsdei társaságot csak önálló feladatként van esély sikerrel irányítani. Ezek után megállapodtak, hogy befejezve a Mészáros-csoport vállalataihoz kapcsolódó feladatokat, márciustól csak a 4iG-re fókuszál. Mészáros felajánlotta, hogy ezt már ne a kialakult üzleti kapcsolatrendszerünkben tegye, hanem tulajdonosként. Ekkor született meg a megállapodás, amelynek alapján megszerezte a 4iG 40,2 százalékát, ami önálló irányítási jogot biztosít – közölte. Elmondta, hogy megtiszteltetés volt számára Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni, és büszke arra, amit az elmúlt három évben közösen felépítettek.

Jászai közölte: hitel, kötvénykibocsátás vagy akár intézményi befektetők bevonása is szóba jöhet a T-Systems felvásárlásának finanszírozásakor. A vételárról annyit árult el, hogy magyarországi viszonylatban kifejezetten nagy volumenű ügyletről van szó. A Magyar Telekommal a T-Systems megvásárlásáról kötött megállapodás nem csupán egy adásvételről szól, hanem hosszú távú partnerséget jelent, keretbe foglalja az együttműködést mind a telekommunikációs, mind az informatikai szegmens tekintetében – mondta a vállalkozó. Arról, hogy a magyar távközlési társasággal tervezett partnerség hosszabb távon mit jelenthet a 4iG számára, elmondta: terveik szerint az ügylet zárása után is a T-Systems marad a Magyar Telekom legnagyobb informatikai beszállítója. Ezenkívül a 4iG a hosszú távú szerződésen keresztül „belekóstolhat” a telekommunikációs szolgáltatásokba is. Mint elmondta, terveik között szerepel, hogy nagyobb piaci részesedést szerezzenek a telekommunikációs piacon is.

Orbán Viktor 2018. szeptemberében és 2019. márciusában is tárgyalt a Magyar Telekom, és azon keresztül a T-Systems tulajdonosának, a Deutsche Telekom legfelső vezetőivel. Nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy az üzleti élettől magát konzekvensen távol tartó magyar miniszterelnök és a német távközlési gigász vezetői között ne esett volna szó a T-Systems megvételéről. Ezt, ha áttételesen is, de Jászai is megerősítette: „A kormány kiemelt figyelemmel kezeli a magyar gazdaság egyik meghatározó szereplőjét – reagált arra a kérdésre, kell-e egy ilyen súlyú tranzakcióhoz politikai felhatalmazás. Hozzáfűzte: a közhiedelemmel ellentétben az ilyen volumenű és jelentőségű tranzakciók a piaci érdekek mentén folynak.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Átadták a 2019 World Robot Olympiad magyar döntőjének díjait

ked júl 16 , 2019
Az idei World Robot Olympiad (WRO) hazai döntőjén csaknem kilencven csapat vett részt Tatabányán; a 7-25 éves résztvevők több kategóriában vehették át a pénzből és informatikai eszközökből álló díjakat. A kategóriák első helyezettjeként a világdöntőn hat magyar csapat vehet részt. Az eseményre több mint 3000 indulót várnak, 65 országból. A […]
robotpilóta

És még ez is...