Jász-Nagykun-Szolnok megyébe ért a Szip

Összesen több mint 309 millió forintból újabb négy Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen épült ki szélessávú internet hálózat a Szupergyors internet programban (Szip).

A tiszafüredi járás négy településén, Tiszaörsön, Tiszaderzsen, Tiszaszentimrén és Tiszaszőlősön, százszázalékos a lefedettség, a Magyar Telekommal a Key-Telecommal partnerségben megvalósult beruházás összesen 2156 háztartást érint. Ezen belül Tiszaörsön 295 háztartásban valósult meg hálózatfejlesztés a program keretében – tette hozzá. Az egész tiszafüredi járásban csaknem öt és félezer háztartás számára akár másodpercenként két gigabit letöltési sebességgel optikai technológiával elérhető az internet. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztésekre összesen több mint 3,2 milliárd forintot fordít a kormány. A Szip program 2015-ös indulása óta – a 2018 végéig kiépített és az elmúlt hetekben kiépült immár több mint ötszázezer új végponttal együtt – Magyarországon több mint 2,8 millió háztartásban érhető el szélessávú vezetékes internet. A Szip idén januárban indult második szakaszában pedig hétről-hétre újabb beruházások átadása várható. A Szupergyors internet programra összesen 150 milliárd forintot költ a kormány, ebből mintegy 58 milliárd forint uniós forrás. A program célkitűzése, hogy másodpercenként legalább száz megabit sávszélességű, lehetőleg gigabit-képes, elsősorban optikai hálózatok épüljenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A visszaélések miatt vezette be a NUSZ a kétszintű ügyfélazonosítást

csü ápr 4 , 2019
A visszaélések elkerülés érdekében vezette be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) a honlapjain a kétszintű ügyfélazonosítást a bankkártyával végzett e-matricás, illetve e-útdíjas vásárlásoknál. Bartal Tamás, a társaság vezérigazgatója azt mondta, az ügyfeleknek eddig csak a kártyaadatokat kellett megadniuk, amelyek mind szerepelnek a kártyán. Ezért azokkal bárki fizethetett útdíjat interneten […]

És még ez is...