Járványpánikot keltett az éretlen blogger: két és fél évet kapott

Két év négy hónap szabadságvesztésre ítélte egy moszkvai bíróság Karomatullo Dzsaborov tádzsik bloggert, aki az orosz főváros metrójában pánikot keltett azzal, hogy megrendezett egy jelenetet, amelyben egyik társa ájult koronavírusos fertőzöttnek tettette magát. 2020. február 2-án, Dzsaborov jelzésére Iszacsenko egy metrókocsiban köhögni kezdett, majd eljátszotta, hogy hirtelen rosszul lett és összeesett. Két cinkosa azt kiáltozta, hogy a férfi koronavírussal fertőzött, és a szerelvény elhagyására szólította fel az utasokat. A riadalomról készült felvételeket megosztották a közösségi médiában. Az előzetesben letöltött időt figyelembe véve Dzsaborov, aki elismerte bűnösségét, rövidesen szabadulhat, ha az ügyészség és a moszkvai metró vezetősége nem fogja megfellebbezni az ítéletet. A vád négyévi szabadságvesztés kiszabását kérte. Sztanyiszlav Iszacsenko és Artur Melehov orosz állampolgárságú másod- és harmadrendű vádlott felfüggesztett ítéletet kapott. Az ügyészség eredetileg háromévi szabadságvesztést indítványozott mindkettőjük számára.

Az Interfax hírügynökség hétfőn egy jogvédő csoportra hivatkozva azt írta, hogy koronavírus-fertőzéssel kórházba került Rita Flores (Margarita Konovalova), a Pussy Riot aktivista punkzenekar tagja, akit július 22-én 15 napi adminisztratív elzárásra ítéltek a rendőrséggel való szembeszegülés címén. A nyár eleje óta az együttes több tagját letartóztatás alá helyezték különböző címen. Hárman közülük a szabadulást követően elhagyták az országot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

IoT: a TCL-t sikeresen auditálták

ked aug 3 , 2021
ShareTweetPinShareA TCL Electronics az elsők között teljesítette a TÜV Rheinland kiberbiztonsági szabványát (ETSI EN 303 645). Ez az egyetlen olyan tanúsítvány, amelyet világszerte egységesen elfogadnak a fogyasztói IoT eszközök biztonságos működésének akkreditálására. A szóban forgó szabvány (ETSI EN 303 645) 13 rendelkezést határoz meg az IoT-eszközök biztonságának felmérésére vonatkozóan. Az […]
TCL televízió

És még ez is...