Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében

Japán HoldJapán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében — jelentette be a japán űrkutatási hivatal (Jaxa). A tanácskozáson nyilvánosságra hozták a felülvizsgálat után átdolgozott űrkutatási program “alaptervét”. Ebből kiderül, hogy az űrhajózási hivatal most először szabott meg határidőt a holdutazáshoz. Japán részt vesz az Egyesült Államok irányította Artemis-programban, amelynek az a célkitűzése, hogy űrbázist állítson Hold körüli pályára, és onnan indítsanak űrhajósokat a Holdra. Tokió e program keretében tervezi a japán űrhajósok Holdra küldését. A tanácskozáson azt is bejelentették, hogy a japán állami és magánszektor együttműködésével ember irányította holdjármű fejlesztésébe kezdenek, és hogy Japán kutatásokat folytat majd a napenergia űrbéli hasznosítására alkalmas technológia kifejlesztésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A magyarok közel kétharmada még soha...

sze dec 29 , 2021
A magyarok 61 százaléka még soha nem vitt vissza ajándékba kapott terméket a boltba, mert nem tetszett neki vagy nem tudta használni — állítja egy friss kutatás. Az elemzés szerint a vásárlók mindössze két százaléka vallotta azt, hogy minden évben visszavisz valamit a kereskedőhöz, 15 százalék esetében pedig néhány évente […]
ajándék karácsony