IVSZ: a digitalizáció miatt mielőbb új szabályozásra van szükség

uberA digitalizáció eredményeként egyre gyakrabban merülhetnek fel a hétfői taxis tüntetéshez hasonló esetek, ennek elkerülése érdekében mielőbb szükség van a megosztáson alapuló gazdaság általános szabályozására az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint. A szövetség az Uberrel kapcsolatos konkrét ügyet nem kívánta kommentálni, azonban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy szorgalmazza a megosztáson alapuló közösségi gazdaságra (sharing economy) vonatkozó általános szabályozás létrehozását.

Ennek egyik alappillére az azonos vállalkozási feltételek megteremtése és az új üzleti modellekre is alkalmazható szabályrendszer kialakítása. A jelenlegi gyakorlattal ellentétben a sharing economyban gyakori, hogy az eddig gazdasági társaságok által végzett tevékenységeket magánszemélyek is ellátják, de nem feltétlenül főállásban. Ennek a jelenségnek az adózási és működési kérdései pedig mindenképp tisztázandóak. A technológiai fejlődéssel szembemenő szabályozások nem csak az adott szolgáltatást, de a teljes gazdaságot is lassítják, ezért is fontos, hogy Magyarország készüljön fel a megfelelő keretekkel, legyen szó személyszállításról, utazásról, vendéglátásról, egészségügyről vagy oktatásról – mutatott rá a szövetség.

Az utazásmegosztó szolgáltatásokon kívül léteznek már étel-, illetve lakásmegosztó alkalmazások is, amit a mostani jogi szabályozás nem tud értelmezni. A különböző iparágak és piacok összemosódása szintén kihívást jelentő terület, az eredeti piacon tevékenykedők a túlszabályozás miatt hátrányba kerülhetnek az új technológiát használó, újonnan belépő szereplőkkel szemben – hívta fel a figyelmet az IVSZ. Erre lehet példa, hogy az online videoszolgáltatásra (így a Netflix) teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a televíziós csatornákra, amelyeknek egyebek mellett kötelező híradót sugározni és a műsorokban korhatárra vonatkozó jelöléseket feltüntetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

500 millió eurós informatikai fejlesztésbe kezd az Uniqua

sze jan 20 , 2016
ShareTweetPinShareTörténete legnagyobb informatikai fejlesztési programjába kezd az idén az osztrák Uniqua Insurance Group AG (Uniqua) biztosító társaság. A biztosító a 2015-ös pénzügyi évben az előző évit „lényegesen meghaladó, története legjobb eredményét” érte el – közölte a biztosító a honlapján. Az előzetes eredményadatokat március elején teszi közzé. A vezetőség a felügyelő […]
dollár

És még ez is...