Itt a Megfigyelőközpont 2013-as munkaterve

 

Az Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatal közzétette a szellemi tulajdoni jogsértések európai megfigyelőközpontjának 2013-as évi munkatervét, amely az európai hamisítás elleni küzdelem hatékonyabbá tétele érdekében határozza meg a fő irányokat és célokat, valamint az azok eléréséhez szükséges intézkedéseket. 2012. június 5-én lépett hatályba a 386/2012/EU rendelet, amely a szellemi tulajdonjogok érvényesítésével kapcsolatos feladatokat bízott a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalra (BPHH), ideértve a Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontjának működtetését. A Megfigyelőközpont 2013-as munkatervét az uniós tagállamok államigazgatási képviselői, valamint mintegy negyven iparági, a hamisítással sújtott gazdasági szereplőket összefogó európai illetve nemzetközi érdek-képviseleti szervezet vitatott meg tavaly szeptemberben a Megfigyelőközpont plenáris ülésén, melynek eredményeként megszületett a végleges munkaterv. A munkaterv szerint hat terület kap prioritást az első évben: a döntéshozók számára adatok, elemzések biztosítása; a jogérvényesítésben közreműködő hatóságok munkájának segítése képzéssel, egyéb eszközökkel; a vállalkozások segítése szellemitulajdon-védelmi, jogérvényesítési stratégiájuk javításában; tudatosságnövelés; az együttműködés erősítése; és a nemzetközi együttműködés erősítése. A megfigyelőközpont 2013-as évi tevékenységre mintegy három millió eurós költségvetést terveztek — írja a hamisitasellen.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nőtt a kábeltelevízióra vagy IPTV-re előfizetők száma

csü jan 10 , 2013
  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentése szerint megközelítőleg 4,1 millió magyarországi háztartásban több mint 3,2 millió előfizetéses televíziós szolgáltatást vesznek igénybe. A fennmaradó közel 900 ezer háztartás túlnyomó zömében a tető- vagy szobaantennával fogható analóg és digitális földfelszíni sugárzású adásokat néznek. Novemberben a gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók előfizetőinek 62,6 […]

És még ez is...