ITM: mesterséges intelligencia alkalmazást a kkv-knek

A Mesterséges Intelligencia (MI) stratégia egyik kiemelt célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) termelékenysége 2030-ig mintegy 26 százalékkal nőjön az MI technológiáknak köszönhetően; az alkalmazások használatának széles körű ösztönzése érdekében megalakul az MI Innovációs Központ, a Nemzeti MI Lab pedig a kutatói munkában kap szerepet – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tájékoztatás szerint az MI Innovációs Központ célja, hogy megismertesse a kkv-kat a különböző technológiákkal, illetve segítse a megfelelő beszállítók beazonosítását. Ennek érdekében a központ konzultációs célból trénereket biztosít az érdeklődőknek az alkalmazások szélesebb körű bevezetésének elősegítéséhez, kész alkalmazáscsomagokat állít össze, valamint megteremti a vállalkozások számára az egymástól való tanulás lehetőségét.

A tárca közleményében elengedhetetlennek nevezte az új megoldásokhoz szükséges források biztosítását, amit egy vállalati MI kísérletezési támogatási alap segíthet, hogy „a kkv-knak lehetőségük legyen a mesterséges intelligencia adta új hatékonyságnövelési lehetőségek kockázatmentes tesztelésére”. Ha egy vállalkozásnál speciális, kutatói munka bevonását feltételező MI technológiai igény merül fel, a Nemzeti MI Labhez lehet majd fordulni. A szervezet feladata a mesterséges intelligencia területén a vonatkozó alapkutatások folytatása mellett az alkalmazott kutatások bővítése lesz, így a kutatói szféra sokkal inkább a piaci elvárásokhoz igazodhat – írta az innovációs és technológiai tárca.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

DOKK 2020: nagyon hiányzott Czunyiné sikertörténete

hét okt 19 , 2020
ShareTweetPinShareSzerdától péntekig tartotta a Digitális jólét program a harmadik Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás (DOKK) elnevezésű rendezvényét. A koronavírus-járvány miatt a résztvevők idén online követhették az eseményt. Megnyitójában Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta, tavaly óta nagyon megváltozott a világ. „Átestünk az elmúlt hónapokban egy olyan […]
DOKK 2020

És még ez is...