mínuszos.hu

ITM: a digitális készségek elsajátítása alapkövetelmény a szakképzésben is

Gál András LeventeA digitális készségek elsajátítása alapkövetelmény a szakképzésben is, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJP) segítségével áttekintette és megújította az iskolákban oktatott 175 szakma digitális tartalmait.

Emlékezetes, hogy több mint két éve fogadták el a Szakképzés 4.0 stratégiát, és kezdtek hozzá a szakképzési rendszer fejlesztéséhez, hogy a technikum a gimnázium versenytársává, alternatívájává váljon. Ennek a célkitűzésnek ugyan semmi értelme, de* az új szakképzési rendszer legalább nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra. Követelmény, hogy ágazatonként az elvárt digitális tartalmakat valamennyi képzés során be kell építeni a tananyagba, ezeket meg kell újítani: állítólag így válik a munkaerőpiaci alapkövetelmény a tanulóknál alapélménnyé. Az ITM közleménye szerint megtörtént a digitális tartalmak felülvizsgálata, fejlesztése és megújítása. Ez nemcsak digitális tananyagok fejlesztését jelenti, de akár digitális tankönyvek kialakítását is majd a jövőben. Emellett fejlesztik a szélessávú internetelérést is. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője szerint kétszáz szakértő segítségével tekintették át a 175 alapszakmát, határozták meg digitáliskompetencia-szintjüket és illesztették be a Digitális Kompetencia Keretrendszerbe (DigKomp) a szakmai érdekképviseletek egyetértésével.

*A -szerk- megjegyzése.

Exit mobile version