IT-beruházások: nem szép a jövő

moneyxA Rentaserver Kft. hazai kkv-k és nagyvállalatok körében végzett felmérése szerint lassú növekedés várható az informatikai eszközpark-beruházások terén. A kutatásból kiderül, hogy 2013-ban a legtöbb cég (55,8 százalék) az árbevétel mindössze egy-két százalékát költötte it-eszközökre. Míg a kkv-k fele ad hoc frissíti eszközparkját, addig a nagyvállalatok tervezettebben működnek – hatvan százalékuk egy és nyolc év között, ezen belül is 28 százalékuk négy és nyolc év között hajt végre jelentős eszközpark frissítést.

A megkérdezett vállalatok közel 80 százaléka véli úgy, hogy jövőre it-beruházásaik stagnálni, közel 17 százalékuk szerint kis mértékben növekedni fog, és csak 2,5 százalék tervez jelentős bővítést. Az it-beruházások növelését, illetve stagnálását/csökkenését jelző arányszám alapján az IT Beruházási Barométer 0,25, azaz négyszer annyi cég tervezi szinten tartani vagy csökkenteni beruházásait, mint amennyi növelni. (Ha az IT Beruházási Barométer magasabb, mint egy, akkor beszélhetünk pozitív kilátásokról.) A kkv-k közel kilencven százaléka kétmillió forint alatti, a megkérdezett nagyobb szervezetek harmada 2-25 millió forint közötti it-fejlesztést tervez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.