Iszony, mekkorát nőt tavaly a Alza csoport forgalma

1

AlzaAz előzetes eredmények szerint a cseh Alza csoport tavaly 1,4 milliárd eurós nettó forgalommal zárta az évet, a webáruház így az elmúlt tíz évben a legnagyobb, 28 százalékos növekedést ért el éves szinten. A közleményük szerint csaknem ötmillióra emelkedett a vásárlók száma, akik 15,8 millió megrendelést adtak le 2020-ban. Magyarországon 27, Csehországban 23, Szlovákiában pedig 36 százalékkal nőtt a vállalat forgalma éves szinten. Kiemelték emellett az Ausztriában és Németországban elért, az előző évinél 250, illetve 236 százalékkal nagyobb forgalmat. (Ez nyilván az alacsony bázisnak köszönhető. A -szerk- megj.) A közlemény szerint a világjárvány idején bebizonyosodott, hogy helyes döntés volt az önkiszolgáló AlzaBox átvevőhelyek hálózatának intenzív fejlesztése. A webshop tavaly megháromszorozta az AlzaBoxok számát, mert a gyorsaság és az átvétel biztonsága az ügyfelek legfőbb igényévé vált. A vállalat rekordnapja december 14-e volt, amikor több mint 11 millió eurós bevételt értek el csaknem 120 ezer megrendelés mellett, ez másodpercenként átlagosan 1,39 megrendelést jelent – közölték.

One thought on “Iszony, mekkorát nőt tavaly a Alza csoport forgalma

  1. Haverom a mai napig reklamálja náluk a számviteli törvénynek megfelelően kiállított számlát. (céges vásárlás. A NAV tárja kezeit, egy ideje nem bírságolhatja őket.)
    (Nem kamu, levelezéssel, ügyszámmal bizonyítható. Úgyhogy ő már nem Alza-nak, hanem Aljának nevezi))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Huawei Hungary: új ügyvezető fogyasztói Üzletágának élén

szo márc 13 , 2021
ShareTweetPinShareMárcius 1-től új ügyvezető igazgató vezeti a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágát, Thomas Liu három és fél év után váltja Lyon Shen-t. Az új vezető folytatja a vállalat tavaly elindított stratégiáját, amelynek köszönhetőn számos termékszegmensben jelentősen nőttek a Huawei eladásai Magyarországon és globálisan egyaránt. Miközben a Huawei tavaly továbbra is […]
Thomas Liu, a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágának ügyvezető igazgatója

És még ez is...