mínuszos.hu

Ismét meghirdette kiberbiztonsági képzését az NKE

Várják a jelentkezőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) februárban induló elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzésére.

A 2013-ban elfogadott magyar információbiztonsági törvény előírja, hogy minden állami és önkormányzati szerv nevezzen ki információbiztonsági felelőst. A szakemberek képzése az NKE feladata lett. Ennek nyomán 2014-ben elindították az elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzést, amelynek keretében két félév alatt, levelező rendszerben ismertetik meg a hallgatókat az információbiztonság jogi, szervezési, vezetési, stratégiai és műszaki aspektusaival. A kiberbiztonsági képzésen az egyetem oktatói mellett a szakmában széles körben ismert, gyakorlati szakemberek is oktatnak. Krasznay Csaba, az NKE Kiberbiztonsági Akadémiájának programigazgatója, a képzés felelőse elmondta: míg kezdetben olyan hallgatóik voltak, akiket az információbiztonsági törvény jelentette kötelezettség miatt delegált a munkaadójuk, „most már a hallgatók fele saját maga választja a képzést, saját közszolgálati vagy piaci karrierjének építése céljából”.

Az NKE képzését eddig több mint kétszáz szakember végezte el, 2017-ben pedig ez az információbiztonsági szakma legnagyobb hazai elismerését, az informatikai biztonság napja (ITBN) Kiemelkedő Teljesítmény díját is megkapta. A továbbképzésre 2018. január 5-éig lehet jelentkezni.

Exit mobile version