A kamara közleménye szerint Tóth megtiszteltetésnek nevezte, hogy ismét bizalmat kapott, és felidézte, hogy két évvel ezelőtt új stratégiát dolgoztak ki, amelynek eredményeképp több új programot indítottak. A kamara égisze alatt működő Brit Kereskedelmi Központ révén már több mint 120 brit vállalat építette ki első üzleti kapcsolatait Magyarországon.

Tóth elmondta: a több mint egy éve megalakult, a kamara égisze alatt működő Brit Kereskedelmi Központ révén már több mint százhúsz brit vállalat építette ki első üzleti kapcsolatait Magyarországon. Kulcsfontosságú a kamara elnöke szerint emellett a brit nagykövetséggel és a UK Trade & Investmenttel (UKTI) ápolt szoros kapcsolat is.

A BCCH közölte, hogy a vezérigazgatói vacsorák rendezvényből befolyt összeg 25 százalékát az Országos Mentőszolgálatnak ajánlották fel, a mintegy 350 ezer forintos adományt a közgyűlésen adták át Győrfi Pálnak, a mentőszolgálat szóvivőjének.

A BCCH Tanács megválasztott tagjai:

  • Ábrahám Gergely, Grayling Hungary
  • Balázs Árpád, PwC Hungary
  • Dennis A. Diokno, FirstMed-FMC Kft.
  • Kalocsai Kinga, GE Lighting EMEA
  • Makkay-Chambers Adrienne, Grow / Wilson Learning
  • Christopher Noblet, Partos & Noblet in co-operation with Hogan Lovells
  • Pálfalvi Márta, Heineken Hungary
  • Tóth Andrea, Provident Pénzügyi Zrt.

A Tanács három póttagját is megválasztotta a közgyűlés:

  • Katona Melinda, Borealis Consulting
  • Csóti Gábor, Investors in People Hungary
  • Paul Szeman, Maltacourt Hungary Ltd