Iskolakezdés: lopják a mobilokat

 

Egyre több általános iskoláskorú gyermek használ mobiltelefont. Ha a gyereknek mobilt veszünk az olcsóbb készülékek mellett döntsünk, hiszen leeshet, eltörhet, ellophatják – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A rendőrség tapasztalatai azt mutatják, hogy sajnos elő-előfordulnak lopások az iskolákban. Jellemzően a besurranó tolvajok, de sokszor maguk a diákok tulajdonítják el társaik értékeit és az iskolán kívül is lopás áldozatai lehetnek. A mobiltelefonok könnyű és vonzó célpontok a tolvajok számára, mindenképpen fontos tehát, hogy gyermekeinket figyelmeztessük a következőkre: Az iskolában tartsák zsebben, még inkább a táskában, kikapcsolt állapotban a telefont. Testnevelés óra alkalmával egy kijelölt helyre tegyék a tanulók a mobiljaikat, ne maradjanak azok őrizetlenül az öltözőkben. Nyilvános helyen javasolt a mobil zsebben tartása, vagy nyakba akasztva a ruha alatti viselése. Ha idegen kéri kölcsön a gyerektől a mobilt egy „sürgős hívás” erejéig, ne adja neki oda. Amennyiben azonban az idegen fellépése és magatartása fenyegető, akkor a mobiltelefon-átadása ajánlott, hiszen a gyermek testi épsége sokkal fontosabb. A gyermek ne mutogassa készülékét, ne kérkedjen mobiljával, nehogy ez keltse fel a figyelmet a megszerzésre. A szakemberek arra kérik a szülőket, hogy a gyerekek közötti versengést ne gerjesszék-fokozzák az egyre drágább készülékek megvásárlásával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ingyenes beteggondozás a Magyar Telekomnál

hét szept 3 , 2012
  A Magyar Telekom (MT) PraxisPlatform beteggondozási rendszere az Alma Patikákkal együtt új szolgáltatást indít. A szakorvosi és gyógyszerészi gondozást kiegészítő ingyenes beteggondozási programok segítséget nyújtanak azoknak, akik egészségtudatos életmódot folyatatnak, illetve a krónikus betegségben szenvedőknek. A Hungaropharmával való együttműködésnek köszönhetően a PraxisPlatform programhoz ezentúl már nem csak a szakorvosokon, háziorvosokon keresztül […]
ZX-81

És még ez is...