mínuszos.hu

Ipari robotközpont Székesfehérváron

Ipari Robottechnikai Központ jött létre Székesfehérvár önkormányzata, a Hanon Systems Hungary Kft., az Óbudai Egyetem, valamint az Arconic-Köfém Kft. összefogásának eredményeként. Az átadóünnepségen Földesi Gabriella kancellár, Felde Imre nemzetközi és kutatási rektorhelyettes, Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, Karikó Zsolt a Hanon Systems igazgatója és Györök György dékán vett részt. A robotközpont alapítóinak célja az, hogy olyan tudásközpont jöjjön létre az Óbudai Egyetem székesfehérvári karán, amely a felnőttképzés területén, elsősorban az ipari robotokkal kapcsolatos kihívásokra tudja megadni a választ. A robottechnikai központ az önkormányzat 55,88 millió forintos támogatásából készült el. Ez tartalmazta a mintegy 200 m²-es, több, mint száz hallgatót befogadni képes két labor és a fogadó iroda kialakítását, azaz a belsőépítészeti, az épületgépészeti, a gyenge- és erősáramú szerelési munkákat, az informatikai, a tűzjelző, a riasztó, a fűtési hálózatok kiépítését. A bútorzatok teljes cseréje is megvalósul. A létrejött robottechnikai központban több ipari robot található a közreműködők felajánlásainak köszönhetően.

Exit mobile version