Ipar 4.0: okosodnak a német vállalatok

A német vállalatok fele foglalkozik már Ipar 4.0 megoldásokkal legalább kísérleti vagy bevezetés előtti fázisban. Sőt, egyharmaduknak piacképes efféle terméke is van – mutatta ki egy friss felmérés.

A vizsgálat szerint különösen az olyan „okos működés” hoz kiváló eredményeket, mint például az adatvezérelt szolgáltatások kialakítása. Ezzel jelentősen emelni lehet a hatékonyságot, illetve információt lehet gyűjteni, s adatokon alapuló szolgáltatásokat lehet bevezetni. Így értékes elemekkel lehet szélesíteni a termék- és szolgáltatás-kínálatot. Az „okos működés” területén viszonylag kicsi még a verseny, de az elkövetkező években számottevően megnő a jelentősége. A vizsgált vállalatok szerint az „okos működés” gazdasági jelentősége az elkövetkező három évben legalább ötven százalékkal magasabb lesz, mint az „okos gyáré” és az „okos termékeké”. Az Ipar 4.0 két utóbbi területével a német vállalatok egyharmada még nem foglalkozik.

Az Ipar 4.0 technológiák közül egyértelműen az „okos termékek” állnak a középpontban. Ezen a területen a német vállalatoknak mindössze 27 százaléka nem tett még semmiféle erőfeszítést, a többiek dolgoznak rajta. Az olyan „okos termékek” segítségével, mint a szenzorok vagy a mikrovezérlők még rendkívül komplex folyamatok és magas darabszám esetén is alacsonyan tartható a hibaarány. A negyedik ipari forradalomban a középvállalatok teljesítenek különösen jól. Ehhez fel kell ismerni a releváns technológiai trendeket és azok gazdasági jelentőségét, elő kell teremteni a szükséges erőforrásokat, és sikeresen végig kell vinni a projekteket. A kisebb cégeknél szűkösek az erőforrások, a nagyon nagyok pedig lassúak – így az Ipar 4.0 bajnokai a középvállalatok — derül ki az IFUA Horváth & Partners közleményéből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Van még tartalék az okostelefonok piacán

hét máj 8 , 2017
ShareTweetPinShareHa azt hiszed, hogy már mindenki okostelefont használ, akkor tévedsz. Például Magyarországon is közel annyi klasszikus mobilt használnak, mint okosat. Tíz százalékunk meg semmilyet sem. Meglepő adatokat hoz a Pew Research Center felmérése, amely tizennégy országot, köztünk hazánkat veszi górcső alá. A felnőtt népességet százalékos megosztásban mutatja a Pew Research […]

És még ez is...