mínuszos.hu

Invitel: intenzív fejlesztés után fokozza a tempót

optikai kábelAz Invitel az üzleti és lakossági ügyféligényeket szem előtt tartva folytatja 2012-ben indított nagyszabású, mintegy 4,5 milliárd forint volumenű fejlesztési programjának megvalósítását. A fejlesztés célja, hogy minél több előfizetője számára nyújtson minőségi szolgáltatásokat a legmodernebb optikai- és mikrohullámú (üzleti célú) technológia segítségével. A program megvalósítása a következő időszakban újabb intenzív szakaszba lép: év végéig 18 városban, további háztartások tízezrei számára válnak elérhetővé a társaság minőségi szolgáltatásai. Ezzel a fejlesztéssel együtt az Invitel kevesebb mint három év alatt három és félszeresére (több mint 410 ezerre) növeli a nagy sávszélességű kapcsolattal elért körzetek lefedettségét.

A korábban már korszerűsített 323 ezer háztartás mellett az idén újabb, mintegy 25 ezer háztartás számára tette elérhetővé a szélessávú technológiát. A vállalat az év végéig további városokban (Esztergom, Vác, Szeged, Gyula, Szigethalom, Tököl, Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Dunakeszi, valamint Püspökladány, Nádudvar, Báránd, Kaba, Kisújszállás, Balmazújváros, Kozármisleny, Fehérgyarmat és Heves településeken), több mint 63 ezer újabb ügyfél számára teszi elérhetővé magasabb minőségű szolgáltatásait. A legújabb technológiát képviselő optikai hálózatoknak (FTTx, Docsis 3.0) köszönhetően a nagy sávszélességű technológiával lefedett háztartások száma még az idén meghaladja a 410 ezret.


 

Exit mobile version