Internethasználat: döbbenetes növekedés

internetA GfK friss felmérése szerint az elmúlt egy évben az internethasználat terén ugrásszerű növekedésnek lehettünk tanúi. A tavalyi 39 százalékhoz képest a vizsgált célcsoportnak, a 15-59 év közöttieknek több, mint fele, 51 százaléka internetezik mobileszközén keresztül. A vizsgálat szerint nem csak a mobilinternet használat, hanem ennek a teljes internethasználaton belüli részaránya is emelkedett. Azoknak az aránya, akik „jelentősnek” minősítik azt a időmennyiséget, amit a mobileszközök jelentenek a saját teljes internetezési tevékenységükből 17 százalékról 23 százalékra nőtt.

A mobilinternet-használat jellegéből fakadóan persze nem arányosan veszi át minden téren a szerepet: vannak olyan tevékenységek, amelyeket a fogyasztók sokkal jellemzőbben végeznek kis képernyőn, míg másokat továbbra is inkább a hagyományos pc-ken, laptopokon szeretnek végezni.

Jelenleg még nincsen egyetlen olyan tevékenység sem, amely már többségében mobileszközön történne. A legközelebb ehhez (37-40 százalékos aránnyal) a chatelés, a közösségi oldalak látogatása és a térképalkalmazások használata áll. A fejlődés dinamikája arra enged következtetni, hogy a mobil- és hagyományos internetet is használók körében e tevékenységek egy-két éven belül inkább mobileszközön fognak történni.

Next Post

Hibrid it: oktat az S&T

ked máj 20 , 2014
A hibrid it a privát és publikus felhőszolgáltatások integrációja. Az S&T Consulting Hungary Kft. a közelmúltban elindította Magyarország első hibrid it oktatását, ahol a résztvevők az elméleti előadások mellett laborgyakorlatok segítségével ismerhették meg az on-premise infrastruktúra kiterjesztését egy hibrid környezetté. A tanfolyam nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel az egy […]
osztály

És még ez is...