Internetes kereskedőket gyanúsítanak több milliárd forintos adócsalással

Egy internetes kereskedelemben érdekelt szervezetet azzal gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy az EU-s áfaszabályok kijátszásával 4,7 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense. Tóth Gergő közölte: a társaság az Európai Unióból beszerzett árut áfafizetés nélkül adta tovább magyar társaságoknak, köztük egy ismert webáruháznak. A termékeket egy céghálózaton keresztül próbálták kivonni az áfa megfizetése alól. A láncolat cégeinek élén ukrán, szerb és magyar strómanok ültek, de felhasználtak szlovák, cseh, lett, horvát, német, osztrák, szlovén, lengyel és román vállalkozásokat is. A NAV nyomozói 2017-ben kétnapos akcióban, a szlovák és az osztrák hatóságokkal együttműködve számolták fel a bűnszervezetet. A majd ezer ember részvételével zajló házkutatásokon másfél milliárd forint értékben zároltak vagyont a bűnbanda tagjaitól. Az eljárás több mint 250 céget érintett, 152 tanút, 74 gyanúsítottat hallgattak ki, és nyolc országban intézkedtek jogsegélykérelem alapján. A gyanúsítottaknak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt kell felelniük. A pénzügyi nyomozók a százezer oldalas nyomozati iratot a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek – ismertette a sajtóreferens.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megrendezik az első integrált országos számítógépesírás- és szövegszerkesztési versenyt

ked febr 25 , 2020
Ép és sajátos nevelési igényű tanulóknak rendez integrált országos számítógépesírás- és szövegszerkesztési versenyt az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola. Mint írták, a mozgássérült gyermek beszéde sokszor nehezen érthető, kézírása nehezen olvasható, ilyenkor a számítógép ad egy – társadalmilag leginkább elfogadott – kommunikációs lehetőséget. A speciálisan kifejlesztett segítő eszközök szolgálnak […]
osztály