Interneten is követhető a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny

marton-evaA verseny honlapjáról elérhető élő internetes közvetítés segítségével is követhető lesz a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny, amelynek a Zeneakadémia ad otthont szeptember 19. és 25. között. A januárban meghirdetett versenyre öt kontinens huszonöt országából száznál is több művész jelentkezett. A Marton Éva vezette bíráló bizottság döntése értelmében az élő fordulókba 77 versenyző jutott tovább, közülük csaknem hatvan fiatal énekes érkezik Budapestre — közölte a versenyt rendező Zeneakadémia az MTI-vel.

Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója szerint vízválasztó, hogy a webcastot immár a Zeneakadémia saját eszközparkjára és stúdiótechnikai hátterére támaszkodva, világszínvonalon tudják megvalósítani. „Külön örömömre szolgál, hogy a verseny izgalmas folyamatát, fordulatait végigkísérő, docureality műfajú televíziós film idén a verseny névadóját és jelentőségét megillető figyelmet kaphat, hiszen a közmédia új kulturális csatornája sugározza majd október elsején, a zene világnapján” — hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Epson A3-as kétoldalas nyomtatással erősít

sze szept 21 , 2016
Az Epson bővítette a külső tintatartályos nyomtatóinak portfólióját és bemutatta a kisvállalkozások és otthoni irodáknak szánt L605 és L1455 nyomtatókat. Mindkét modell kétoldalas nyomtatási lehetőséget kínál; az L605 az Epson első ilyen tulajdonsággal rendelkező háromfunkciós nyomtatója, míg a L1455 az első olyan négyfunkciós készülék, amely A3+ méretű kétoldalas nyomtatásra és […]

És még ez is...