Innovációs tudástranszfer programot indított az IBM

Nemzetközi innovációs tudástranszfer programot indított az IBM Magyarország, az IBM Corporate Service Crops (CSC) elnevezésű küldetésben az IBM 14 szakértője négy magyar szervezettel dolgozik majd együtt egy hónapig az érintett szervezetek innovációján – jelentette be Rehus Péter, az IBM Magyarország vezetője. Rehus elmondta: az IBM globális csapatában 8 országból érkeztek szakértők, akiket több száz jelentkező közül választottak ki. Az önkéntesek, akik egy hónapot dolgoznak majd közösen a négy szervezettel, Brazíliából, Kanadából, Hongkongból, Indiából, Fülöp-szigetekről, az Egyesült Arab Emírségekből, az Amerikai Egyesült Államokból, és Vietnámból érkeztek Magyarországra – ismertette. A programban az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, valamint az Impact Hub Budapest vesz részt.

Next Post

Végre elkészült a fiatalok "digitális immunrendszerének" erősítését célzó programcsomag

pén okt 5 , 2018
Elkészült a fiatalok tudatosabb internethasználatát is segítő Digitális immunerősítő program anyaga – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára. Illés Boglárka azt mondta, az Új Nemzedék Központ és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésében megvalósuló program a tudatos internethasználat és hírfogyasztás mellett a technikai felkészültségre és védelemre, […]

És még ez is...