Ingyenes it-biztonsági képzést indít a Black Cell

Black Cell Academy néven indít it-biztonsági és programozási képzést a Black Cell SOC Kibervédelmi Műveleti Központ.

A képzés keretén belül a fiatalok a Python programozási nyelv ismereteit sajátítják el az alapoktól, valamint egyszerűbb és összetettebb programokat készítenek, kiemelt figyelmet fordítva a hálózati kommunikációra. A Python legnagyobb előnye a platformfüggetlenség, ami lehetővé teszi az elkészített szoftver használatát szinte bármelyik típusú és gyártmányú számítógépen, laptopon, hibriden, tabon, illetve okostelefonon. A szoftverkészítés mellett etikus hacker alapismereteket is elsajátítanak a képzésen résztvevők, ami szorosan kapcsolódik a megtanult nyelvhez.

A jelentkezőket egy teszt alapján sorolják majd be a két csoport egyikébe. A korhatár 25 év, továbbá nem feltétele az aktív iskolalátogatás és az it-biztonsági területhez szorosan kapcsolódó tevékenységi kör sem, ám elhivatottságra minenképpen szüksége lesz annak, aki bekerül az akadémiára, ugyanis a házi feladatok legalább ötven százalékát teljesítenie kell ahhoz, hogy a képzés ingyenes maradjon. Ellenkező esetben a diákoknak a következő hónapban a tanfolyam díja nettó 25 ezer forint lesz. Az ingyenesség bármikor visszaszerezhető a házi feladatok minimumának teljesítésével.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Pályacsúcs: 4,5 milliót követelnek a zsaroló zsiványok

hét jún 19 , 2017
Összesen hat Bitcoint, azaz mintegy 4,5 millió forint összegű váltságdíjat kért egy zsarolóvírus egy közepes méretű magyar vállalkozástól, miután a cég hálózatát megfertőzve sikerült titkosítania az adatokat a legfontosabb adatbázisokat tároló számítógépeken. Az e-mail csatolmányként érkezett vírus könnyedén inaktiválta a hagyományos víruskeresőt a felhasználó gépén, s a háttérben működve nem […]
Bitcoin

És még ez is...