Informatikai eszközöket kapott az onkológiai intézet

Informatikai eszközöket kapott az Országos Onkológiai Intézet (OOI) az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 629,3 millió forint értékben.

Polgár Csaba, az intézmény főigazgatója elmondta, hogy a nagy teljesítményű szerverek, számítógépek, nyomtatók beszerzése szorosan kapcsolódik a későbbiekben, az intézet területén felépülő onkodiagnosztikai központhoz. Ez utóbbi beruházásra 10,3 milliárd forintot fordít a kormány az EBP-ből. A négyemeletes, mélygarázzsal ellátott, összesen 11 382 négyzetméteres épületben kap majd helyet a képalkotó diagnosztikán túl a patológiai, citológiai, a kutatói és az onkogenomikai részleg. Szintén az épületben – amely a főigazgató reményei szerint még ebben a kormányzati ciklusban megépül – alakítják majd ki az úgynevezett telemedicina központot, amely virtuális orvosi konzultációkra is lehetőséget nyújt a leletek, képalkotó felvételek tárolásán, továbbításán túl.

Tóvizi Attila, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettese az EBP-ről elmondta, a 2017-től 2026-ig tartó program alatt 700 milliárd forintot szán a kormány a közép-magyarországi régió és Budapest egészségügyi ellátásának átalakítására. A beruházások, fejlesztések során négy centrumkórház, tizenegy országos intézet, tizenhárom társkórház és 32 szakrendelő újul meg a következő években. Tóvízi szerint, sajtóhírekkel ellentétben a fejlesztési program „töretlenül halad előre”, több kórház esetében ezekben a hónapokban a tervezési eljárások eredményeit is kihirdetik. „Idén egy új korszak kezdődött az EBP történetében; az orvosszakmai előkészítést követően most a gyors és hatékony megvalósításra összpontosítanak” – emelte ki Tóvizi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Arcfelismerést oktathatnak az új tanévben a magyar infotanárok

ked szept 17 , 2019
Egy 2016 óta tartó együttműködés keretében mintegy négyezer infotanár férhet hozzá idén is online a legfrissebb informatikai ismeretekhez. A NetAcademia által biztosított lehetőség keretében a 2019/2020-as tanévtől kezdődően már a mesterséges intelligencia alkalmazását is elsajátíthatják a tanárok. 2016-tól kezdődően két lépcsőben tette díjmentesen hozzáférhetővé online informatikai tanfolyamait a NetAcademia az […]

És még ez is...