Információs napot rendeznek a tanároknak a BME-en

tanárInformációs napot szervez a természettudományos tárgyakat oktató tanároknak, valamint a középiskolákban oktató osztályfőnököknek a Nők a Tudományban Egyesület április 13-án, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

A szervezők közleménye szerint a Tanárok napja elnevezésű program során a résztvevők betekintést nyerhetnek a mérnöki, informatikai és egyéb, a jövőt formáló szakmák világába. Résztvehetnek laborlátogatáson, szakmai beszélgetést folytathatnak az egyetem oktatóival és tanácsokat kaphatnak a diákok felkészítéséhez. Az esemény célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a tanároknak, akik pályaválasztás előtt álló diákokkal foglalkoznak.

A laborlátogatásokat követően Pelle Veronika, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársa, valamint Pataki Gábor adatvédelmi szakjogász, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatója Hogyan védjük meg a diákokat a digitális térben? címmel tart kerekasztal-beszélgetést. A szakértők körbejárják egyebek mellett, hogy veszélyes-e az internet, mit jelent a médiatudatosság vagy milyen kihívások elé állítja a mesterséges intelligencia a pedagógusokat.

A programot a szeptember utolsó hétvégéjén megrendezendő Kutatók Éjszakáját szervező konzorcium hirdette meg. A rendezvény ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött, amit a Nők a Tudományban Egyesület honlapján (nokatud.hu) tehetnek meg az érdeklődők.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mangnak megnőtt a felelősségi köre

sze ápr 12 , 2023
ShareTweetPinShareA Yettel Magyarország technikai divíziójában április elsejétől Mang Balázst igazgatói pozícióba került. Mang karrierjét Norvégiában kezdte, ahol közel négy évet töltött hálózati mérnökként egy műholdas telekommunikációs vállalatnál, a Marlink s.r.o.-nál. 2012-ben csatlakozott a Yettelhez, ahol előbb vezető projektmenedzser, stratégia-végrehajtási koordinációs csoportvezető volt. Komoly szerepet vállalt a 4G/5G technológiák és számos, az […]
Mang Balázs Yettel

És még ez is...