Indul a Virtuális Oktatás Börze

 

A Sanoma Media Budapest által 2012-ben első alkalommal szervezett Virtuális Oktatás Börze csapata felsőoktatási felmérést készített, amelyből kiderül: a felvételizők alapvetően optimisták. A továbbtanulni vágyók átlagosan három helyre adták be pályázatukat, népszerűségben vezetnek a reál, műszaki, természettudományos és bölcsészettudományi képzések. Mindez megegyező irányt mutat azzal, amely szerint a cégek elsősorban a mérnök és informatikus szakembereket keresik. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a ponthatárhúzás sokak számára az ünneplés és gondtalan nyári időszak kezdete, azonban akik nem nyertek felvételt, igazán most kezdhetnek el gondolkodni, mit is kezdjenek magukkal szeptembertől. A szülőknek és diákoknak szeretnénk segíteni azzal, hogy létrehoztunk egy virtuális felületet, ahol a ponthatár-húzást követő három napban fel lehet térképezni a lehetőségeket” – mondta el Martis István a Sanoma Media Igazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

E-Casino szövetség átmenetért lobbizik

pén júl 6 , 2012
Az E-Casino Szakmai Szövetség álláspontja szerint a szerencsejáték törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet a kocsmai gépekre jelent megoldást, az e-casinókban működő prémium kategóriás gépekre továbbra sem, ezért a szövetség az e-casinókra külön szabályozás kidolgozását kéri a Nemtergazdasági Minisztériumtól. A szakmai szövetség továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy átmeneti időszakot kell […]
online kaszinóiban MasterCard

És még ez is...