Indul a Mobil Világkiállítás Barcelonában

awesome-catMa kezdődik Barcelonában a mobil iparág legjelentősebb eseménye, a Mobile World Congress. A Mobil Világkiállításon a legnagyobb készülékgyártók és szolgáltatók mutatják be legújabb eszközeiket és fejlesztéseiket a szakmai közönségnek. A hétfőtől csütörtökig tartó eseményen közel 1800 kiállító vesz részt, és a kiállítást rendező Global System for Mobile Communications Association (GSMA) a 2013-as kiállítás 72 ezer látogatójánál is többre számít az idén. A kiállítók vélhetően nagyobb méretű és nagyobb felbontású, valamint hajlítható kijelzőjű, és még több megapixeles kamerákkal felszerelt okostelefonokkal, tabletekkel, egyéb „hordható” mobileszközökkel, például okosórákkal rukkolnak elő. A szolgáltatók pedig a formálódóban lévő hálózatba kapcsolt világ, a gépek közötti kommunikáció újdonságait, egyebek közt az autókra fejlesztett mobil technológiákat mutatják majd be. A kiállításon magyar cégek is bemutatkoznak, hasonlóan a korábbi évekhez. A kiállítók listáján hét magyar cég szerepel: a 3G Multimedia Kft., a HE Bonn Hungary Elektronikai Kft., a FlexiTon Kft., az ITware Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a Kishonti Kft. és a Virgo Systems Informatikai Kft. — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

IT-fejlesztés a koraszülött részlegen

hét febr 24 , 2014
ShareTweetPinShareA súlyos állapotú újszülöttek, kissúlyú koraszülöttek gyógyulását, magasabb szintű egészségügyi ellátását szolgálja a Zala Megyei Kórház Perinatális Intenzív Centrumában, Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból megvalósuló, 205 millió forintot meghaladó fejlesztés – közölte az osztályvezető főorvos. Gárdos László elmondta, a projekt keretében (amelyhez a tíz százalékos […]

És még ez is...