Ilyen se volt még: bekerült az első százba a Lenovo

100-dollarsA Lenovo bejelentette, hogy bekerült a Corporate Knights 2015-ös, A világ száz legfenntarthatóbb vállalata (Global 100) című összeállításába. Február elsejétől tartalmazza a Lenovo nevét a Global 100 Index. Az átfogó éves globális lista a nagyvállalatokat rangsorolja a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási teljesítményük alapján, összesen 12 fenntarthatósági mutató segítségével, mint például az energia-, és vízfogyasztás, a vezérigazgató és a dolgozók fizetésének aránya, a vezetés és a menedzsment sokszínűsége. Az elért 73. hely a Lenovo első szereplése a listán, sőt ez az első eset, hogy egy kínai vállalat került a Top 100 közé.

“Észrevettük az elmúlt évek során, hogy egyre több kínai vállalat jelentett a saját fenntarthatósági teljesítményéről.” – mondta Toby A.A. Heaps, a Corporate Knights vezérigazgatója. “Ez azt jelzi, hogy ezek a cégek is egyre inkább beépítik a fenntarthatóság fogalmát a működésükbe, a Lenovo felkerülése a listára pedig tökéletesen illusztrálja ezt a növekvő tendenciát.”

A Corporate Knights egy torontói székhelyű média-, és kutató vállalat. Összeállításukban 4600 olyan globális vállalatot vettek górcső alá, amelyek piaci kapitalizációja meghaladta a kétmilliárd dollárt. Ezt követően szűkítették a listát körülbelül 900 vállalatra, majd a döntősöket összehasonlították az adott iparág más szereplőivel, amely aztán meghatározta a legjobb 100 globális vállalatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Aquis Kft. az ománi rendőrségnek szállít

szo febr 7 , 2015
ShareTweetPinShareÜgyfélirányító berendezést szállított az Aquis IT Services Kft. (volt Minor) az ománi királyi rendőrségnek – közölte Takács Imre, az ügyfélirányítási rendszereket fejlesztő és gyártó cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel. A társaság 36 ügyfélirányító berendezést szállított közel 34 millió forint értékben. Az ügyvezető igazgató kiemelte: az ománi rendőrség ügyfélszolgálatain több mint […]

És még ez is...