Illegális gyógyszerkereskedelem: bűnös az internet és a közösségi hálózatok

A bűnszervezetek egyre aktívabban használják a közösségi médiát, hogy alacsony kockázattal és költséggel adjanak el hamis gyógyszereket. 2014-ben az MRHA – a Brit Gyógyszereket és Egészségügyi Termékeket Szabályozó Ügynökség – 1,2 millió adag illegális merevedési zavar elleni gyógyszert, valamint 383 ezer fogyókúrás terméket és 331 ezer adag altatót, nyugtatót, és antidepresszánst foglalt le, amelyek főként Kínából és Indiából származtak. A tavaly az MRHA YouTube fiókokat is célba vett, és több mint 18 ezer videót távolíttatott el, amelyek a látogatókat hamis gyógyszereket kínáló weboldalakra irányították, jelenti az iracm.com.

A bűnszervezetek azért szakosodnak a vényköteles gyógyszerekre, mert ezek sokkal nagyobb profitot termelnek, mint a kábítószerek, és a kockázat is sokkal kisebb. A bűnszervezetek, amelyek hamis gyógyszerek eladásával foglalkoztak, minden befektetett euró 200-500 euró közötti profitot termelt. 2010-ben a Vámügyi Világszervezet becslése szerint a hamis gyógyszerek globális piaca elérte a kétszázmilliárd dollárt is, magyarázta Bernard Leroy, a párizsi Gyógyszerhamisítás Elleni Nemzetközi Kutatóintézet igazgatója — írja a hamisitasellen.hu.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Sose találja ki, ki veheti meg a ViDaNet a XVIII. kerületi hálózatát

pén jan 23 , 2015
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Magyar Telekom Nyrt. (Telekom) megvásárolja a ViDaNet Kábeltelevíziós Zrt. (ViDaNet) Budapest XVIII. kerületében kiépített hálózatát, és átvegye az ahhoz kapcsolódó, szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleit. A GVH döntésében megállapította, hogy az összefonódás engedélyezésével a koncentráció-növekedés minimális mértékű a vezetékes telefon-, internet- és műsorterjesztési szolgáltatás […]
Forint

Friss, ropogós