IKT-konferencia: Deutsch párbeszédet sürget

1

ikt-konferencia-DeutschJövőre tizennyolc százalékra csökken az internetszolgáltatás áfája, amely soha nem volt húsz százalék alatt. Ha a magyar gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi, akkor egy évvel később öt százalékra csökkenhet — mondta el sokadszor a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Az Információs Társadalom Parlamentje elnevezésű konferencián Deutsch Tamás elmondta, csak ott volt sikeres a digitális átállás, fejlesztés, ahol a kormányzat is elvégezte a rá váró feladatokat, hozzátéve: mára e területen „a kormányzat felzárkózott másokhoz”. (Bástya elvtárs: Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység. A -szerk- megj.)

A miniszterelnöki biztos célként említette, hogy két éven belül érdemi eredményei legyenek a magyar oktatási rendszer digitális átalakításának, továbbá a tanárok, oktatók lehetőséget kapjanak saját digitális kompetenciák fejlesztésére, minden polgár a lakóhelyétől tíz kilométeren belül elérhessen olyan intézményt, amelyben ingyenesen fejlesztheti digitális alapképességeit, és hasonló képzésen vehessenek részt – már meglévő programok erősítésével is – a hazai kis- és középvállalkozások tulajdonosai, vezetői. Deutsch célnak nevezte azt is, hogy Magyarország 2018-ra elérje, 2020-ra pedig meghaladja az uniós átlagot a digitális írástudás, az internethasználat és -elterjedtség, a tanárok digitális kompetenciái és az oktatás digitalizáltsága terén.

One thought on “IKT-konferencia: Deutsch párbeszédet sürget

  1. Követeljük az 1 bites áfát! Bár ezt egy lebegőpontosnak hiába mondom…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

IKT-konferencia: Parragh szerint nélkülözhetetlen a digitális technikák oktatása

pén jún 17 , 2016
ShareTweetPinShareA digitális technikák oktatása nélkülözhetetlen, fontos, hogy a digitális eszközöket ne csak otthon használják a gyerekek, hanem az iskolákban is tanuljanak meg dolgozni, valós feladatokat megoldani velük – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Budapesten, az Információs Társadalom Parlamentje című rendezvényen. Parragh „nem mondok számot, mert irritáló […]

És még ez is...