Így zajlik a szélvédő javításának folyamata
Egy apró kőfelverődés is komoly problémává alakulhat, ha nem cselekszünk időben. A szélvédő nemcsak a kilátást biztosítja a sofőr számára, hanem fontos szerkezeti elem is, melynek az ütközések során nagy szerepe van.
Nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy teljes cserére lesz szükség: számos esetben megoldható a kisebb hibák javítása is. Ha ilyen problémával küszködik, bátran kérjen ajánlatot az Autóüveg Bázis honlapján – ők garantáltan magas minőségben fogják megoldani a problémát.
A következőkben ismeretjük a szélvédő javításának menetét.
Mindig egy alapos vizsgálattal kell kezdeni!
A szélvédő javításának első és egyben legfontosabb lépését a hiba pontos felmérése jelenti. A szakember ennek során határozza majd meg, hogy javítható-e a sérülés, vagy elkerülhetetlen a teljes csere.
Ha a sérülés nem nagyobb, mint egy százforintos érme, akkor jó esélyünk van rá, hogy megússzuk a cserét. Ugyanígy bizakodásra adhat okot, hogyha a repedés a szélvédő szélétől legalább 10 centiméterre helyezkedik el – ez is beleesik a javítható kategóriába a legtöbb esetben.
A javítás gyerekjáték professzionális eszközökkel
A technológia fejlődése lehetővé teszi már, hogy a kisebb hibák esetén szinte a gyári állapotot állítsák vissza szakemberek.
A javítási folyamat kezdetén elő kell készíteni a felületet: ennek során eltávolítják a szennyeződéseket és a szilánkokat. Ezt követően megkezdődhet a tényleges korrekció, melyek speciális eszközökkel és ragasztóanyagokkal végeznek a szakértők.
A repedésbe egy különleges, kifejezetten e célra előállított gyantát juttatnak, amit később UV-fény segítségével köttetnek meg. Ez a technika nemcsak esztétikailag javítja ki a hibát, hanem a szélvédő merevségét, szerkezeti egységét is helyreállítja.
Az utolsó lépés mindig az ellenőrzés
A professzionális hozzáállás elkerülhetetlen eleme, hogy a szakemberek ellenőrizzék a javítás eredményét. Ilyenkor alaposan megvizsgálják ismét a felületet, hogy megbizonyosodjanak a javított állapot tökéletességéről.
Megnézik, hogy nem torzít-e az üveg, nem akadályozza-e a kilátást a javított rész, illetve természetesen azt is megnézik, hogy biztosan ugyanolyan stabil-e az üveg, mint újkorában volt. Ez a mozzanat garantálja, hogy a korrekción átesett szélvédő magas minőségű legyen.
Ne halogassa a szélvédő javítását!
A szélvédő hibáit komolyan kell venni. Az apró hibák még könnyen korrigálhatók, de a halogatással sokat veszíthetünk: elég egy kis hőmérséklet-ingadozás vagy váratlan mechanikai behatás, és a szélvédő máris tovább reped, vagy teljesen betörik.
Ha biztosra akarunk menni, érdemes rögtön időpontot kérni a javításra, amint észleljük a problémát. A fent említett cég honlapján ezt könnyedén megtehetjük, hiszen az ajánlatkérő űrlapot bárhol és bármikor kitölthetjük – csupán néhány kattintás, és közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.