mínuszos.hu

Így védekezz az internetes zaklatás ellen

gyermekvedelemAz internetes zaklatás a digitális technológia terjedésével egyre nagyobb problémát jelent. Minden negyedik gyermeket ért már 12 és 17 év között ilyen jellegű zaklatás valamilyen formában. Ez súlyos következményeket vonhat maga után: a gyermekek zárkózottá válnak, az iskolában nyomást éreznek és agresszíven viselkednek, depressziósak lesznek, s ez akár önpusztító magatartáshoz is vezethet. De ha a gyermeket éri is ilyesfajta atrocitás, a szülő sokat segíthet azzal, hogy a támogatásáról biztosítja, vagy beszélgetést kezdeményez a megfelelő időben.

A Kaspersky tanácsai zaklatás esetén
1. Legyen ott mellettük előítéletek nélkül, teljes mértékű elfogadással. Ebben a szakaszban, akármi is történt, vagy akármit is tettek, nem számít, támogassa gyermekét.
2. Ne bagatellizálja el az esetet. Ebben a pillanatban gyermekének ez most a legfontosabb dolog. Így sebezhető állapotában nem fog tudni racionálisan gondolkodni, ezért tudassa vele, hogy megérti a helyzet súlyosságát, és hogy a fájdalom és kétségbeesés teljesen indokolt.
3. Ez még nem a megfelelő időpont arra, hogy racionálisan, hideg fejjel megbeszéljük a problémát. Ne utaljon arra, hogy talán a gyermek provokálta ki a kialakult helyzetet, még akkor sem, ha így van. Ez egy falat húz a szülő és a gyermek közé, és azt az érzést váltja ki, hogy a szülő nem érti a szituációt.
4. Valódi empátia szükséges: fontos, hogy a gyermeke megértse, ön is pont úgy érez, ahogyan most ő. Mondja el, hogy önnek is hasonló nehézségekkel kellett szembenéznie – esetleg nem az interneten, hanem szemtől szembe – és hogy ez milyen nehéz volt. Nem javasoljuk, hogy említést tegyen arra vonatkozóan, hogy jobban szenvedett hasonló helyzetben, vagy hogy végül erőt vett magán és önállóan oldotta meg a problémát. Ehelyett azt hangsúlyozza, hogy abban a pillanatban önnek is szüksége volt valakire, aki meghallgatja, megérti és ön mellett áll.
5. Csak akkor, ha már elnyerte a gyermek bizalmát kezdheti el megbeszélni az incidenst. De ne próbálja meg kitalálni, mit fog a gyermeke mondani. Hagyja, hogy ő vezesse a párbeszédet és a saját szavaival mondja el, amit ő gondol az esetről. Fontos, hogy kibeszéljék magukat és így lerakják saját terhüket.

Exit mobile version