mínuszos.hu

Így megy ez: lefogták és elvették a mobilját

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Tibor húszéves dunaharaszti lakos és két fiatalkorú társa ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint három dunaharaszti bűnöző 2015. április 7-én este nyolc óra körül Dunaharaszti egyik utcájában oda ment a 16 éves sértetthez. Közülük ketten lefogták a fiút, míg harmadik társuk elvette a nála lévő mobiltelefont, majd a helyszínről gyalog elmentek. A bejelentést követően a szigetszentmiklósi nyomozók megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akik közül egy 16 éves és egy 17 éves helyi fiatalt 2015. április 7-én 22 óra körüli időben elfogtak és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra előállították őket. A két fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Harmadik bűntársukat, K. Tibor dunaharaszti lakost másnap a kora esti órákban fogták el a rendőrök. A nyomozók egy negyedik személytől – akit tanúként kihallgattak – lefoglalták a sértettől eltulajdonított telefont. A Budapest Környéki Törvényszék 2015. április tizedikén elrendelte mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását.

Exit mobile version