Így lehet mégis játszani a blokkolt fogadási oldalakon

2

webproxyA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) -egyelőre ideiglenesen- letiltatott Magyarországon két fogadási oldalt. A világ számos országában folytatják ezt a gyakorlatot: van ahol az „extrém”, pornográf tartalmú oldalakat tiltják, van ahol az ellenzéki politikai véleményeket hallgattatják el ily módon, és van, ahol az adóbevételek növelése miatt érzik úgy politikusok, hogy joguk van korlátozni azokat, akik nem az általuk preferált kaszinókban költik el többször leadózott jövedelmüket.
[poll id=”11″]
A Magyarországon bevezetett szűrésessel kapcsolatban két fő probléma van. Az egyik, hogy -mint majd látják- igen könnyű kijátszani. A másik, nem biztos, hogy lesz megállás: azaz ahogy a politikusok ráéreznek a lehetőségekre, abban a pillanatban elkezdhetik majd a szólásszabadságot is szűkíteni, hiszen mindig lehet a nemzet érdekeire hivatkozni.

A blokkolást többféle módon ki lehet kerülni, kisebb összegekért elő lehet fizetni olyan VPN szolgáltatásokra, amelyekkel teljesen anonim módon, nyugat-európai, vagy akár egyesült államokbeli ip-címmel lehet szörfölni a neten. Ugyancsak hasonló képességűek az úgynevezett webproxyk, amelyek közül nem csak fizetős, hanem ingyenes is található. Ilyen például a webproxy.hu, amelyet azért hoztak létre, hogy ha egy vállalatnál, vagy az internetszolgáltató elérhetetlenné teszi kedvenc közösségi oldaladat (facebook.com, youtube.com, stb.), akkor is elérhesd. Persze nem csak ezek, hanem a letiltott oldalak is kényelmesen elérhetők innen (lásd képünket).

2 thoughts on “Így lehet mégis játszani a blokkolt fogadási oldalakon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem csel az ECSEL: itt a program idei pályázati felhívása

hét júl 14 , 2014
Elektronikai alkatrészek és rendszerek (Electronics Components and Sytems – ECSEL) elnevezésű program célja az Európai Unió Horizont 2020 programja keretében az ipari szereplők (beleértve a kkv-kat is) és a nonprofit kutatóhelyek nemzetközi együttműködése révén a társadalom igényeit kielégítő, megbízható, környezetbarát, okos és komplex (az emberrel és egymással is kommunikáló, a […]
elektronika

És még ez is...