Vannak drágább és olcsóbb marketinges megoldások is, a logózott ragasztószalag az utóbbiak közé tartozik. A kereskedelemben tevékenykedő cég arculatát meghatározó csomagolóeszköz segítségével ugyanis összetettebb hatást érhetünk el, nem beszélve arról, hogy ingyenes marketingfelületet biztosít a vállalat számára.
Mindegy, hogy milyen iparágról van szó, a sikerhez először a márkát kell felépíteni, ügyelni az imázsra, vásárlókat szerezni, márkahűséget kialakítani. Szerencsére a technológia sokat fejlődött, így létrejöttek ezek a ragasztószalagok. De vajon hogyan erősíthető az imázs? Milyen megoldások léteznek?
A márka hatékony reklámozása
A logózott ragasztószalag marketinges eszközként is használható, ráadásul mindezt úgy teszi, hogy nem számít tolakodó reklámnak, hiszen a csomagolás egyik elengedhetetlen kelléke. Amelyik vásárló ilyenbe csomagolt terméket kap, az meg fogja ismerni a céget, a rajta elhelyezett információkat alaposan megnézi, megvizsgálja. Az ügyfélnek nem lesz elege az agresszív reklámból, hiszen nem is fogja annak vélni. Cserébe emlékszik a céggel kapcsolatos információkra, adatokra, elérhetőségekre. A logozott-ragasztoszalag.hu termékeinek köszönhetően növelhetjük annak az esélyét, hogy az emberek pozitívan értékelik a cégünket.
Fontos ügyelni azonban az ügyfélmegtartásra is, hiszen hiába értük el őket egyszer, biztosan szeretnénk, ha visszatérővé válnának. Ennek eléréséhez mindenképpen olyan megoldásokra van szükség, ami kapcsán az érdeklődő pozitívan emlékszik a cégre. Ezzel könnyedén építhetjük a márkát, erősíthetjük az imázst, felismerhetőbbé tesszük a vállalatot. Ezek mind olyan tényezők, amelyekre minden e-kereskedelemben tevékenykedőnek ügyelnie kell.
A logózott csomagolóeszköz
A nyomattal ellátott ragasztószalaggal bármilyen célt elérhetünk. Reklámfelületként kezelve helyezhetünk rá telefonszámot, e-mail-címet, weboldal elérhetőséget vagy akár egy akció kezdetét. A legtöbb esetben azonban logó és elérhetőség kerül rá, esetleg valamilyen reklámszlogen, amit közvetlenül a vásárlóknak címzünk. Sokat hozzáad a márkahűség kialakításához egy “Köszönjük a vásárlást!” felirat, amit mindenki örömmel fog fogadni.
Ezekkel a megoldásokkal olyan előnyökhöz juthatunk, ami miatt pozitívan értékelnek bennünket, megbízhatónak és komolynak tekintik a céget. Nem beszélve arról, hogy ezek segítségével problémamentesen rögzíthetjük a csomagot, így a vásárló épségben kapja meg a termékét.
Miért van rá szükség?
Mert a csomagnak biztonságra van szüksége. A legtöbb szállító cég nem ügyel arra, hogy törékeny vagy nem az adott csomag, bár kellene, nem mindig figyelik, így gyakran törötten, összenyomódva érkezik meg a vásárlóhoz a csomagja. A logózott ragasztószalag azonban lehetőséget ad arra, hogy úgy csomagoljuk be a megrendelt árut, hogy az véletlenül se sérülhessen meg a szállítás alatt. Jelentősen megnő annak az esélye, hogy az adott vevő újra visszatér hozzánk vásárolni.