Idén további létszámbővítést tervez az SAP

sap-hungaryBővült az állami megrendelések száma tavaly, az államigazgatásból származó bevételek aránya az állami nagyvállalatokkal együtt az árbevételen belül az új bevételek 30 százalékát teszik ki — mondta el Ablonczy Balázs, az SAP magyarországi leányvállalatának vezetője. A megvalósult projektek közül kiemelte: az állami egészségügyi szolgáltató központban zárult informatikai fejlesztés mellett uniós forrásokból a MÁV-nál és a Magyar Közútnál vezettek be új integrált rendszereket. A közlekedés, a közszolgáltatások területén az utasforgalmi információk kezelésében vagy jegyrendszerek területén, járatoptimalizálásban lát további fejlesztési lehetőséget, ahol a valós idejű adatok feldolgozásának nagy jelentősége van. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel is dolgoztak közös projekten – jelezte.

Ablonczy elmondta, hogy a Graphisoft Parkban tavaly elkezdődött az új irodaház beruházása, az 5500 négyzetméteres épületet várhatóan 2017 márciusban adják majd át. Közölte, hogy a tavaly Budapesten létrehozott globális hr-szolgáltatóközpont bevételei is nőttek. Az Európában elsőként Magyarországon létrehozott úgynevezett cloud (felhő alapú) támogatóközpont mintegy hatezer nagyvállalat személyügyi adminisztrációját kezeli, a központ 130 fős szervezet lett az elmúlt évben. A SAP létszáma is jelentősen bővült, a 2009-es 430-ról 2016-ban 830-ra emelkedett a létszám. Idén további létszámbővítést terveznek, mert a németországi anyavállalat jó befektetési központnak tartja az országot — húzta alá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egészen durva mennyi idő megy veszendőbe a lassú gépek miatt

sze szept 14 , 2016
ShareTweetPinShareA Sharp napokban közzétett kutatása szerint egy átlagos magyar irodai dolgozó évente legalább 19 napot pazarol el a lassú vagy alacsony hatékonyságú eszközök miatt. A vizsgálat szerint a leginkább időrabló tevékenység a fájlok szerveren való keresése – naponta átlagosan 22 percet emészt fel – köszönhetően a rossz kereső-eszközöknek. További gyakori […]

És még ez is...