Idén sem nyertünk aranyat a diákolimpián

Erdos-MartonAz idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát Kazahsztánban, Almatiban rendezték július 26 és augusztus 2-a között. A versenyen 83 ország 322 versenyzője vett részt. A legjobb, 28., ezüstérmet érő helyezést Erdős Márton, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium tanulója érte el. Bronzérmet ért Schwacz Tamás 150. helyezése. Ő a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója. Őt alig lemaradva követte a 168. helyezett Zarándy Álmos és a 170 helyezett Weisz Ambrus. Mindketten a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumnak szereztek dicsőséget. Erdős személyében sok év óta először volt aranyéremre esélyes versenyzőnk, ami végül néhány pont miatt nem sikerült. Mivel jövőre is indulhat a diákolimpián, így jövőre van esélye, hogy előrébb lépjen.

Az elért eredmény ugyan a sokévi átlagnak megfelelő, de határozottan gyengébb, mint ahogyan a 90-es években teljesítettek a magyar csapatok — állapították meg a magyar csapat vezetői. Értékelésük szerint határozott összefüggés figyelhető meg az olimpiai eredményességünk, illetve a programozás versenyen indulók száma között. Míg a mostani, sikertelen években körülbelül 7-800-an indultak az országos versenyen, addig a sok aranyérmet hozó olimpiai években 2500 körüli. A nagy induló létszám arra utalt, hogy akkor az iskolákban az informatika tanárok kiemelten foglalkoztak a tehetségesekkel, megadták nekik a szükséges alapokat és elindították őket a versenyeken. Erre építve kétéves olimpiai felkészítővel volt esélye a magyar csapatnak aranyérem szerzésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.