Ideje volt már: megújult a magyarorszag.hu

Megújult a közigazgatási ügyintézési portál, a magyarorszag.hu (mo.hu), a szolgáltatások pedig már mobileszközről is elérhetők.

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára szerint a kormányzat komolyan veszi az elektronikus közigazgatás kiterjesztését, ezt jelzi ez a fejlesztés is. Mint mondta, napjainkban felértékelődik a távoli ügyintézés gyakorlata, a portál fejlesztésénél ezért az volt a cél, hogy ügyfélbarát, hatékony és szolgáltatásorientált oldal jöjjön létre, olyan, amelyen bárhol, bármikor online intézhetők az ügyek – mondta. Bancsics Ferenc, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztőknek nemcsak arra kellett figyelniük, hogy jól működő felületet készítsenek, hanem arra is, hogy az oldal áttekinthető legyen, a szolgáltatásokat az ügyfelek könnyen, egyszerűen elérhessék. Fontos szempont volt az is, hogy az ügyfél megkapja a teljeskörű tájékoztatást és elérje az ügyintézés dokumentumait is.

A régi oldalon háromszáz, az új portálon viszont megközelítőleg kilencszáz ügyleírás található, amelyek közül a leggyakoribb 750 esetében elektronikus ügyintézésre is lehetőség van. Az oldalhoz több mint száz szervezet csatlakozott, így már nemcsak a közigazgatással, hanem a közművekkel kapcsolatos ügyek is elindíthatók az oldalon. Az offline, saját gépen kitöltött nyomtatványok helyett már olyan űrlapok vannak az oldalon, amelyek nem igénylik külön program telepítését, egyszerűen, online módon kitölthetők, akár mobileszközön is. Az ügyintézést jelenleg száztíz ilyen űrlap segíti. Az oldalnak van több olyan, személyre szabott funkciója is, amely korábban nem volt elérhető: a „Kedvencek” mappába lehet például rendezni a gyakori ügyeket, és visszakereshetők a portálon végzett műveletek is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tállai: nem kell rettegni és meghunyászkodni

pén márc 13 , 2020
ShareTweetPinShareA magyar kormány az uniós jogot értelmező luxembourgi bíróságtól kapott papírt arról, hogy meg lehet adóztatni a legnagyobb cégeket, bevételeik, jelentőségük arányában rászoríthatók arra, hogy részt vegyenek a magyar közteherviselésben – jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt az ítéletet kommentálva, amelyet az Európai Unió Bírósága hozott a hét elején […]
Tállai András

És még ez is...