Az Alkotmánybíróság (Ab) hamarosan ideiglenes oldalt indít arra az időre, amíg a honlapjukat ért múlt hétvégi támadás után sikerül biztonságosan újraépíteni a rendszert. Sereg András, az Ab szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a hackertámadás ügyében a vizsgálat elkezdődött. Mint írta, amint sikerül elhárítani a hibákat, és újraépíteni biztonságosan a rendszert, újra elindítják a honlapot. Addig is igyekeznek minél hamarabb elindítani egy ideiglenes oldalt a legszükségesebb információkkal, mint például a napirend vagy az Ab határozatai. Az Ab honlapját vasárnapra virradó éjszaka törték fel; hackerek több bekezdéssel kiegészítették az alaptörvény Nemzeti hitvallását és az utána következő fejezeteket az Ab honlapján.
Next Post
Szlovákiában vesztésre áll a telefonálás
hét márc 12 , 2012
Szlovákiában tavaly 3,4 százalékkal visszaesett a vezetékes és a mobiltelefonok forgalma. A három nagy mobilszolgáltató (Orange, T-Com és a Telefonica), továbbá az alternatív szolgáltatók együttes forgalma 2,037 milliárd eurót tett ki, míg 2010-ben az összforgalom 2,108 milliárd euró volt – közölte tegnap Pavol Lančarič, az Orange Slovensko vezérigazgatója a pozsonyi […]

És még ez is...
-
2014. augusztus 6.
Négy tanács a kibertámadások elleni védekezéshez I.
-
2013. március 13.
Peking hajlandó tárgyalni a hackertámadásokról
-
2021. február 27.
Már előkészítik a nemzeti adattörlő alkalmazást
-
2012. október 23.
Magyarország harcban az internetes terrorizmussal
-
2018. március 3.
Elindult a Legyél te is álhírvadász!
-
2012. november 23.
Lehetetlen leiratkozni a spam SMS-ekről