IBM: spintronikai áttörés

 

Az IBM Research tudósainak elsőként sikerült szinkronizálni az elektronok perdületét, és lefényképezni egy szabályos spin-mintázat kifejlődését. A kutatók célja, hogy az elektronok töltése után most a részecskék spinjét is az adattárolás szolgálatába állítsák. A spintronikai áttörések új, hatékonyabb energiafelhasználású félvezető tranzisztorok elterjedését hozhatják az elektronikus eszközökben. Napjaink számítógépes technológiája olyan eszközökön alapul, melyekben az elektronok töltését használják adatok kódolására és feldolgozására. E technika lehetőségei erősen behatároltak, hiszen az elektronok áramlása a félvezetők méretének zsugorodásával egyre kevésbé kontrollálható. A viszonylag fiatal tudományágként számon tartott spintronika azonban új távlatokat nyithat a számítástechnikában azzal, hogy az elektronok töltése helyett spinjüket, azaz perdületüket használná ki. Ha sikerül, a spintranzisztorok elterjedésével minden eddiginél hatékonyabb adattárolási technológiák kerülhetnek piacra. „A tudósok megfigyelték, hogy az elektron spinjei a félvezetőben haladva «hosszú» mikrométereken át úgy mozognak, mint a bécsi keringőben az egymást váltó párok – magyarázza Gian Salis az IBM Research nanorendszerek kutatócsoportjának tagja. „Ha minden pár az észak felé tekintő hölggyel kezdi meg táncát, az egymással rotáló párok előbb utóbb más-más irányba néznek majd. A táncosok rotációs sebességét szabályozva, egy tökéletes koreográfiával el tudjuk érni, hogy egy bizonyos területen minden hölgy egyazon irányba nézzen. A spint ily módon manipulálva jelentős lépést tehetünk az elektromosan programozható spintranzisztorok fejlesztése felé.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem riad vissza a héliumtól a KÜRT

csü okt 11 , 2012
ShareTweetPinShare  A Hitachi új, héliummal töltött merevlemezeinek piacra dobása újabb technológiai fejezetet nyit a merevlemez-evolúció történetében. Ez is bizonyítja, hogy a piac exponenciálisan növekvő tárolási kapacitás igényére továbbra is elsősorban a merevlemez-technológia adja meg a választ. Az egyre nagyobb adatsűrűség és az új technikai megoldások az adatmentőknek is kihívást jelentenek. […]

És még ez is...