IBM: megtalálni a tűt az adatszénakazalban

 

Az IBM felmérése szerint három üzleti döntéshozóból kettő a szükséges információk mérlegelése nélkül hoz fontos döntéseket, a vezetők több mint fele pedig a munkájához elengedhetetlen belső információkhoz sem fér hozzá. Mindeközben a világon naponta 2,5 exabyte mennyiségű adat keletkezik, a digitális univerzum méretét pedig 2,7 zettabyte méretűre becsülik (ha byte-okban számolnánk, 21 darab nullával folytatódna a szám). Ez csaknem felével több, mint tavaly, és 2015-ben az idei háromszorosa is lehet. Adatból tehát nincs hiány, a kérdés évek óta az, mihez kezdjünk e bőséggel, hogyan állítsuk a parttalanul áradó biteket a tudomány, az üzlet vagy a hétköznapok szolgálatába. A nagy mennyiségű üzleti adat feldolgozása és hasznosítása ma a kis- és középvállalkozások számára jelenti a legnagyobb feladatot, hiszen házon belül nem mindig áll rendelkezésre a megfelelő szakértelem és erőforrás a privátfelhő-megoldások vagy nagyobb, célhardver alapú rendszerek kiépítésére. Az IBM február elején olyan technológiát mutatott be, amely a közepes méretű vállalatok számára is gazdaságos konstrukcióban kínálja a virtualizálás és az automatizálás lehetőségét a privát és hibrid felhő létrehozására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

MOHAnet: lassuló növekedés

ked febr 26 , 2013
  Az elmúlt évekhez hasonlóan 2012-ben is sikeres évet zárt a MOHAnet Mobilsystems Zrt, ugyanis immáron hatodik éve tudta ismét növelni árbevételét. A cég 2006-os alapítása óta minden évben gyarapodott ez a mutató, és csak az elmúlt két esztendőben esett tíz százalék alá a növekedés mértéke. A tavaly 6,8 százalékkal, […]
ZX-81

És még ez is...